Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 30 (90. szám) - Eiden Mork Bjarne, a norvég állami számvevőszék elnöke és kísérete köszöntése - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egye törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - HERCZOG EDIT (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ):
2599 HERCZOG EDIT (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ennél a pontnál Kékkői Zoltán kormá nypárti országgyűlési képviselő felszólalása után szeretnék a pénzügyminiszter úr felé egy kérdést megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogy szeptember 14én a kormányhoz közelálló napilapokban megjelent a VPOP egyik felelős vezetőjének nyilatkozata, miszerin t azok, akik e hibátlan törvénycsomagot, ami a borjövedékiadókötelessé tételét szorgalmazza, nem tudják teljes mértékben a maguk számára elfogadhatóvá tenni, és módosító indítványt adnak be hozzá, azok vagy nem értik a javaslat lényegét, vagy nem értenek egyet a koncepcióval, vagy adócsalók, vagy borhamisítók. Én szeretném ezt mind a 386 parlamenti képviselő nevében kikérni, de mégiscsak szeretném, ha a miniszter úr reflektálna elsősorban azzal a 17 kormánypárti képviselővel kapcsolatban, aki módosító indí tványt adott be ehhez a törvényhez kapcsolódóan, hogy ön egyetérte a VPOP felelős vezetőjének nyilatkozatával, illetve ha igen, akkor mit gondol, melyik kategóriába sorolhatók ezek a kormánypárti képviselők. És még egyszer kikérem ezt magunknak, mi sem bo rhamisítók, sem adócsalók, sem tisztességtelen vagy buta emberek nem vagyunk, hanem a szakmánkért aggódó országgyűlési képviselők. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Megadom a szót Lotz Károly képviselő úrnak, SZDSZ. DR. LOTZ K ÁROLY (SZDSZ) : Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Mindenekelőtt egyetértek Herczog Edit képviselőtársammal, mindnyájunkat felháborított a VPOP vezetőjének ez a kijelentése, tulajdonképpen nem is értjük. Tehát valóban kérnénk erre választ, mert ez elég