Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 30 (90. szám) - Eiden Mork Bjarne, a norvég állami számvevőszék elnöke és kísérete köszöntése - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egye törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
2511 Köszön öm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Keller László, az MSZP képviselője. Megadom a szót. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy Tállai képvi selőtársam nincs a teremben, de akkor is reagálnom kell arra, amit mondott. Annak nagyon örülök, hogy végre elismerte azt, hogy a Fideszkormányzás ideje alatt jelentős társadalmi csoportok nehezebb helyzetbe kerültek, miközben a kormányprogram egészen más t ígért nekik. Most ő erre azt mondta itt a Házban, hogy ezt tudja, és akkor majd a szociális ellátás területén a kompenzálást igyekeznek megtenni. Az a nagy gond, hogy most már előttünk van a kormány költségvetési javaslata is, és ez egyáltalán nem olvash ató ki belőle. Az kiolvasható, hogy elvettek az emberektől több tíz milliárd forintot akkor, amikor kormányra kerültek, illetve a '99es költségvetéssel, de hogy mikor akarják visszaadni annak a társadalmi csoportnak, az nem olvasható ki belőle. Ami Babák képviselőtársam megnyilvánulását illeti: mindabból, amit elmondott, arra a következtetésre jutottam, hogy nem ismerték az ország állapotát akkor, amikor azokat a vaskos ígéreteket megtették. Ez rendben van az ön részéről, mert ön nem volt képviselő, nem is merhette az ország állapotát. Azt is elfogadom, hogy a miniszterelnök nem ismerte, mert nem járt be a parlamentbe, nem tudta, hogy mit ígér. De az államtitkár úr folyamatosan figyelemmel kísérte a költségvetési vitákat! Tehát azért az államtitkár úr tudhat ta, és mások tudhatták, Mádi képviselőtársam, hogy milyen állapotban van ez az ország!