Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 27 (87. szám) - A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - TAKÁCS IMRE (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ):
1710 A dolog érzelmi, morális részével tökéletesen egyeté rtek, igen, nagyon sok ember volt, aki ha úgy tetszik, nem jó dolgában, még csak esetenként nem is saját elhatározásából vált azzá, hanem a körülményei belevitték, de úgy gondolom, hogy a generálisra törekvő jogi szabályozásoknak az ilyen lehetőségek megsz üntetésére kell törekednie, és nem a jogba való befogadására. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Takács Imre képviselő urat illeti meg két percben a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. TAKÁCS IMRE (MSZP) : Elnök A sszony! Képviselőtársaim! Itt a vita a létszám körül van, de hozzáteszem azt, hogy egyrészt jó, hogy mind a három tényező - a nettó árbevétel, a mérlegfőösszeg és a létszám - szerepel a besorolásoknál, viszont a bizottsági vitában már elmondtam, hogy mi va n akkor, ha két feltételnek - mondjuk, a nettó árbevételnek és a mérlegfőösszegnek - megfelel egy vállalkozás, és kilóg ebből a sorból a létszám. Ez azért szerintem gondot okoz majd a törvény alkalmazásakor. Köszönöm szépen. (0.30) ELNÖK (dr. Szili Katalin ) : Köszönöm szépen. T. Asztalos Ildikó képviselő asszonynak adom meg ugyancsak kétperces hozzászólásra a lehetőséget. Öné a szó. T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Szeretnék egy példát mondani ennek a módosító indítványnak az alátá masztására. Volt egy olyan gondolattöredéke a Fideszkormánynak, hogy a táppénzes napok számát, amelyet a munkaadó finanszíroz, 40 napra kívánja felemelni. Ez az intézkedés körülbelül úgy