Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 27 (87. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP):
1567 adó. A teljes helyiadóbevétel 84 százaléka származik az iparűzési adóból. Ugyanakkor ennek az igen komoly bevételnek a 23,32 százaléka a fővárosra tehető. Itt kell szólnunk mi ndenféleképpen a fővárosi forrásmegosztásról, mert mint tudjuk, a fővárosnál egy sajátos forrásmegosztási rendszer érvényesül: az iparűzési adót a főváros veti ki az egész város területére, de egy rendelettel határozza meg, hogyan oszlik meg a főváros és a kerületek között. Ez úgy oszlik meg évek óta, hogy 60 százalék marad meg a fővárosnál, és 40 százalék osztódik fel a 23 kerület között. Ez úgy történhet, hogy a kerületek véleményét kikérik. Az Állami Számvevőszék jelentéséből azonban kiderül, az önkormán yzatok nagy része kifogásolta, hogy a véleményre megadott határidő egyszerűen nem volt elégséges a válaszadásra, ezért a 23 kerületből nem is válaszolt csak 15, ebből 7 teljes egészében elvetette, elfogadhatatlannak tartotta ezt a forrásmegosztást, 7 pedig különböző véleményeltérési nyilatkozattal elfogadhatónak tartotta. Ugyanakkor arra is rámutat ebből eredően az Állami Számvevőszék, hogy a fővárosban ez a forrásmegosztás aránytalanságokhoz vezet, nemcsak a főváros és a kerületek, hanem kerület és kerület között is. Évek óta állandóan felmerül az önkormányzatok finanszírozása kérdésének átgondolása. E végrehajtást olvasva ez ismételten felvetődik bennünk; valami az önkormányzatok finanszírozásánál biztosan nincs rendben. Erre fényesen rávilágít az is, hogy a címzett és céltámogatásokat - amelyek egyébként kifejezetten beruházási célokat szolgálnak, és mint tudjuk, nagy szükségük van az önkormányzatoknak a különböző beruházásokra - nem használták fel teljes egészében, így már a fel nem használt összeg 58,9 s zázalék.