Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 9 (85. szám) - Az egyes állami vezetők tisztázatlan érdekeltségi kapcsolatai következtében kirobbant Fidesz-Lockheed-botrány tényeit és következményeit vizsgáló bizottság felállításáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
1248 mögött vannak bizonyos fajta kérdések, ezek meg vannak fogalmazva. (22.00) Nem szerepel az az állítás vagy az a vélelmezés sem, amit Surján László említett. Amit pedig a 7. számú módosító indítvánnyal kapcsolatban mond, kérem, hogy tényleg még egys zer vegye a kezébe. Hogy ebben nem szerepelnek nevek, az egy meglehetősen furcsa állítás. Azt gondolnánk, hogy a két aláíró neve szerepel, de én legalább tíz nevet találok ebben a módosító indítványban, meglehetősen sajátos összefüggésekben, egészen odáig, hogy valaki esetleg egy cégben eljárt, és abba a cégbe még kik szoktak járni, és ez milyenfajta összefüggésekre adhat okot. Tényleg nem akarok viccelődni ilyen késői órában, de úgy tudom, hogy a miniszterelnök úr a Lukácsba jár; a Lukácsba járnak esetleg mások is. Én nem gondoltam azt, hogy a miniszterelnök olyan típusú ember, mint akik egyébként a Lukácsba járnak. (Derültség.) Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Surján László képviselő úr kért kétperces hozzászólásra lehetőséget. Képviselő úr, öné a szó. DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz) : A 7. számú módosító indítvány arról szól, hogy milyen tárgyalásokat folytattak és milyen egyéb kapcsolatban álltak az előző parlamenti ciklus idején a kormányzati szervek és a kormánypárti politikusok a magyarországi katonai repülőgéppályázatban érdekelt hadiipari cégekkel. Ha ebben a mondatban egyetlen cégnevet tetszett találni (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból: Az indoklásban!) , akkor illő tisztelettel csodálkozom. Én erről beszéltem, erről szól ez a m ódosító indítvány.