Országgyűlési napló - 1999. évi nyári rendkívüli ülésszak
1999. június 21 (80. szám) - Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1998. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - PÁVA ZOLTÁN, az ifjúsági és sportbizottság elnöke:
84 A másik átfogó vizsgálat a diákokat megillető jogok érvényesülését vi zsgálta a középfokú oktatási intézményekben. A vizsgálat számos problémát tárt fel a diákönkormányzatok működésével, az oktatási intézmények alapdokumentumaival, valamint a tanulói jogokkal kapcsolatos kérdésekben. A jelentés feltárta, hogy egyes iskolákba n az igazgató engedélyezi a dohányzást vagy az iskola területén a dohánytermékek árusítását. Az ombudsman megállapította, hogy a tanulók túlterheltsége miatt a mai magyar középiskolák diákjai egészségtelenül élnek. Ellenzéki képviselőtársaim kérdéseire vál aszolva az előterjesztők elmondták, hogy az állami gondozottak utógondozásának a kérdése jelenleg is megoldatlan. A vizsgált intézményekkel kapcsolatban megfogalmazott javaslataik, ajánlásaik megvalósulását az ombudsmanok utóellenőrzéssel követik nyomon. E zzel kapcsolatban elmondták, hogy a minisztériumokkal jó szakmai alapokon nyugvó együttműködést tudtak kialakítani, de ez nem jelenti azt, hogy még az ajánlások meghozatala előtt konzultálnának az érintett tárcákkal. Ugyancsak képviselői kérdésre válaszolv a tájékozódott a bizottság arról is, hogy ez évben két olyan átfogó vizsgálatot terveznek az országgyűlési biztosok, melyek a gyermeki jogok érvényesülését is vizsgálni fogják. (19.20) Az Országgyűlés bizottságainak egyik legfontosabb feladata a kormányzat i munka ellenőrzése, amelynek bizottságunk sajnálatos módon a beszámoló tárgyalása során nem tudott eleget tenni, mivel az érintett tárcák, az Oktatási Minisztérium, a Szociális és Családügyi Minisztérium és az Ifjúsági és Sportminisztérium érthetetlen mód on nem tartották szükségesnek, hogy jelen legyenek a beszámoló tárgyalásakor. Emiatt levélben fordultam mindhárom miniszter úrhoz. Az országgyűlési biztos hét ajánlást fogalmazott meg az oktatási miniszternek az iskolák alapdokumentumainak hiányosságával, a diákönkormányzatok működésével és finanszírozásával, az állampolgári ismeretek oktatásával, valamint az intézményekben elengedhetetlen pszichológiai szaktudás alkalmazásával kapcsolatban a tárca feladatkörét illetően. A bizottság a jelzett okok miatt - h asonlóan a szociális és családügyi miniszternek tett 14 ajánláshoz - a kormány álláspontjáról nem tájékozódhatott. A szociális és családügyi miniszternek megfogalmazott ajánlások tartalmazzák, hogy a miniszter tekintse át a gyermekvédelem rendszerét szabál yozó jogszabályokat, és ahol szükséges, az intézmények átszervezését még 2002. december 1jét megelőzően hajtsa végre. A beszámolóból kiderült, hogy a határidő előrehozását a miniszter úr nem látja teljesíthetőnek. Sajnos az indokokról ez esetben sem hallh attunk semmit, hiszen a tárca nem tisztelte meg az országgyűlési biztosokat és a bizottságot jelenlétével. A 106/1995. számú országgyűlési határozat alapján a kormánynak már március 31éig be kellett volna nyújtani a gyermekek és az ifjúság helyzetének ala kulásáról szóló kormányzati jelentést. Ennek elvégzése a kormányzati munkamegosztás miatt elsősorban az Ifjúsági és Sportminisztérium feladata lett volna, mely szintén nem képviseltette magát a bizottsági ülésen, pedig a kormányzati jelentés összeállításáh oz nagyon sok fontos megállapítást tartalmaz az Országgyűlés által most tárgyalandó beszámoló. Remélem, hogy ez a figyelmetlenség csak a bizottságnak és nem az ügynek szólt. A bizottság ülésén egyik képviselőtársam javasolta, hogy valamennyi középiskola sz ámára tegyük hozzáférhetővé a középiskolai diákokat megillető jogok érvényesülését bemutató jelentést. Gönczöl Katalin a meghallgatáson elmondta, hogy a hivatalának nincs forrása a nyomdai sokszorosításra, ezért kérem és egyúttal javaslom a kormány jelen l évő képviselőjének, gondoskodjanak arról, hogy valamennyi középiskolai diák és az oktatók megismerhessék a vizsgálat eredményeit. Tisztelt Országgyűlés! Végül engedjék meg, hogy a bizottság nevében itt a plénum előtt is kifejezzem köszönetemet és elismerés emet az országgyűlési biztosok kimagasló színvonalon és - ahogy Polt Péter fogalmazott - hivatástudattal végzett munkájáért.