Országgyűlési napló - 1999. évi nyári rendkívüli ülésszak
1999. június 22 (81. szám) - A Magyar Köztársaság 2000-2002. évi költségvetésének irányelveiről szóló országgyűlési határozati javaslat zárószavazása - A szerzői jogról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Áder János): - MÉCS IMRE (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Áder János):
269 legmodernebb számítógépeket. Ez nyilvánvalóan lehetetlen ütközésekre vezet, amelyek teljesen archaikussá teszik a törvényt. A törvényjavaslat nem definiálja a szoftvert, és - ahogy ezt többen kifogásolták és több módosító indítvány valamennyi párt részéről elhangzott - nem definiálja az adattárat. Egyik sem történt meg. Összességében megállapítható, hogy ez a törvényjavaslat valójában nem a szerzők érdekeit védi, hanem a szerzőijogtulajdonosoknak az érdekeit, ami lényeges különbség. (18.20) Akadályozza a művek terjedését, akadályozza a közoktatást és a közművelődést, hiszen azokat a kedvezményeket, amelyeket a száz évvel ezelőtt Magyarországról hozott és akkor Európaszerte példamutató szerzői jogi törvény kimunkált - mégpedig azt, hogy oktatási célra, személyes célra, művelődés céljár a és közművelődési célokra általában díjtalanul használhatók fel a szerzői művek , korlátozza, és szoftverek esetére nem engedi meg, holott a mai korszerű megjelenési formák, a multimédiás megjelenési formák... ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Képviselő Ú r! Arra szeretném önt kérni, figyelmeztetni, hogy most ne az általános vitához tartozó elemeket mondja el; ennek a törvényjavaslatnak a záróvitája van, ez erős korlátok közé szorítja a képviselői felszólalásokat, ezért arra kérem, hogy a záróvitához tartoz ó felszólalás elmondására korlátozza a mondanivalóját. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) MÉCS IMRE (SZDSZ) : Elnök úr, erről beszélek, összefoglalom a törvényjavaslat (Derültség a kormánypártok soraiban.) hibáit, a törvényjavaslat akadályozz a a modern eszközök alkalmazását. Nem előremutató, hanem hátramutató, sajnos tetten érhető különböző lobbyk működése. (Folyamatos zaj.) Az is hozzájárult ennek az állapotnak a kialakulásához, hogy kevés a hozzáértő ember, akik a modern számítástechnikai fo galmakhoz értenek, és ezért futhattak keresztül olyan törvényi részek, amelyek társadalomellenesek és a modernitással szembenállnak. Különösen súlyosan értékeljük azt, hogy a büntető törvénykönyv a szerzői jog megsértése esetén semmiféle alsó küszöböt nem alkalmaz. Ennek tudható be, hogy a rendőrség, élve a korlátlansággal, 91 házkutatást tartott egyetemistáknál és olyan személyeknél, akik otthon használtak számítógépet, és valakitől vásároltak 2000 forint körüli értékben szoftvert. Ezért rendkívül fontos l enne a büntető törvénykönyv módosítása, és ha ebben a törvényben nem is sikerül, kérem az Igazságügyi Minisztériumot, hogy ígéretéhez híven, minél előbb terjessze be az ez irányú javaslatait. Azt is kifogásoljuk, hogy a szerzői jogvédő egyesületek monopolh elyzetbe kerülnek, ami szemben áll a versenyhelyzettel (Közbeszólás a kormánypárti oldalon: Elnök úr! Házszabály!), és szemben áll alkotmányos szemléletünkkel. Nem a tényleges szerzők érdekeit védik, hanem a jogtulajdonosok érdekeit, és ezáltal a társadalo m hosszú távú érdekeit sértik. Mindezek alapján nem áll módunkban támogatni ezt a törvényjavaslatot, és ezért nemmel fogunk szavazni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Rubovszky György képviselő úrnak, FideszMagya r Polgári Párt. (Jelzésre:) Tévedés? Megkérdezem, hogy kíváne még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Megkérdezem, hogy Hende Csaba államtitkár úr kíváne válaszolni az imént elhangzottakra. (Dr. Hende Csaba: Nem!) Nem. Köszönöm szépen. A záróvitát l ezárom.