Országgyűlési napló - 1999. évi nyári rendkívüli ülésszak
1999. június 22 (81. szám) - Dr. Dán János (FKGP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Meghosszabbítható-e a társasházakban felszerelt mellékvízmérők kötelező hitelesítési ideje?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. DÁN JÁNOS (FKGP):
255 EL NÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. A kérdésre Manninger Jenő államtitkár úr válaszol. Tessék, államtitkár úr! MANNINGER JENŐ közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hog y a képviselő úr által feltett kérdésre, hogy kellően előrelátóe a kormány, egyértelműen azt lehet válaszolni, hogy igen, mert a meghirdetett koncepciójának megfelelően a hazai autósok számára is megfizethetővé kívánja tenni az autópályahasználatot. Az e gységesen alkalmazott díjrendszer eredményeként, amelynek hatása az M7esen is majd megmutatkozik, nem lesz jelentős azoknak a száma, akik elkerülik az autópályát. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy a 70es számú főút Velence és Gárdony térségi sz akaszának forgalmi, környezeti problémáit orvosolni kell. Tudjuk, hogy a végleges megoldást elkerülő út építése jelentené, amely mai áron 810 milliárd forintba kerülne. Jelenleg azonban az M7es teljes felújításához szükséges körülbelül 27 milliárd forint os forrás előteremtésén dolgozunk. Terveink szerint az útkorszerűsítés három éven belül befejeződik. El kell mondanom azt is, hogy a kormány előrelátó volt, hisz megváltoztatta a korábbi koncepciót. Tehát amikor az elkerülő utakról volt szó, akkor - még a korábbi tervezet szerint - bekapuzták volna az autópályát, koncessziós megoldással, magas, 1213 forintos kilométerdíjjal a forgalomnak valóban több mint 30 százalékát a Velenceitó környékére kényszerítették volna. Ekkor valóban jogosak lettek volna azok a megmozdulások, amelyeket a képviselő úr is említett. Tehát azt tudom mondani, hogy a változtatással - figyelembe véve az eddig az M3ason elért eredményeket, ahol a forgalomnak mintegy 90 százaléka fennmaradt az autópályán , várhatóan az egységes címke, illetve matricarendszer bevezetése után több mint a 90 százalék az autópályán fog maradni, valóban úgy látjuk, hogy a Velenceitó környékének a forgalmát nem az M7esről leterelődő forgalom fogja okozni. Tehát nem lesz szükség ilyen demonstrációkra. Azon ban valóban továbbra is szükség lesz annak felmérésére, hogy a távolabbi jövőben mikor érdemes ezt az elkerülő utat megépíteni. De elsősorban azért (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , mert általában a tó környékének a jövőj ét biztosítani kell. Köszönöm a figyelmét. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Dr. Dán János (FKGP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Meghosszabbíthatóe a társasházakban felszerelt mellékvízmérők köte lező hitelesítési ideje?" címmel ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Dán János, a Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Párt képviselője, kérdést kíván feltenni a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszternek: "M eghosszabíthatóe a társasházakban felszerelt mellékvízmérők kötelező hitelesítési ideje?" címmel. A kérdésre a téma szerint illetékes Gazdasági Minisztérium válaszát Varga Mihály államtitkár úr fogja elmondani. Tessék, képviselő úr! DR. DÁN JÁNOS (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A választókerületemben a következő igen fontos és megoldandó problémára hívták fel a figyelmemet. A probléma lényege az, hogy a társasházakban felszerelt úgynevezett mellékvízmérők hatévenké nt kötelezően történő hitelesítése szükségtelenül nagy költséget jelent a fogyasztóknak, és