Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 2 (52. szám) - Az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés és kiegészítő dokumentumainak együttes kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. MARTONYI JÁNOS
726 Tisztelt Országgyűlés! Most nemzetközi szerződések tárgyalására kerül sor, amelyek kapcsán emlékeztetem a képviselőket, hogy a házbizottság 1998. október 15én h ozott állásfoglalása alapján ezek tárgyalása során az egyes képviselői felszólalásokra öt perc áll rendelkezésre. Kérem a képviselőket, hogy felszólalásaik során ezt az időkeretet vegyék figyelembe. Soron következik tehát... (Nagy zaj. - Közbeszólás a Fide sz padsoraiból: Elnök úr, nem hallunk semmit!) Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelettel kérem önöket, hogy a hangos beszélgetést fejezzék be egymással (Felzúdulás a Fidesz padsoraiból.) , és akkor nem kell annyira kiabálnom. A másik megjegyzésem pedig az, ho gy a hangosítással egyelőre problémák vannak, de remélhetőleg ezek kijavításra kerülnek. Ezen én most nem tudok változtatni. Úgyhogy kérem a megértésüket, és kérem, hogy a szokásosnál kicsit csendesebben bonyolítsuk le ezt a mai szavazást. Remélhetőleg a k övetkező ülésre ezek a problémák rendeződnek. Az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés és kiegészítő dokumentumainak együttes kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Soron következik tehát az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés és kiegészítő dokumentumainak együttes kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája és határozathozatal. Az előterjesztést T/668. számon, a külügyi bizottság ajánlásá t pedig T/668/1. számon kapták kézhez a képviselők. Megadom a szót Martonyi János külügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának. DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! 1990. november 19én írtá k alá Párizsban az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződést, amelyet az Országgyűlés 1991ben a 48/1991. számú határozatával erősített meg. 1996. május 13a és 31e között tartották meg a szerződés első felülvizsgálati konferenciáját, amelyen áttekintették a szerződés rendelkezéseinek időarányos végrehajtását. A részes államok a felülvizsgálati konferencia során megállapították, hogy a szerződés eredményeként megközelítőleg 50 ezer harci eszköz került megsemmisítésre. Ez a tény jelentős mérték ben hozzájárult az európai katonai egyensúly alacsonyabb fegyverzeti szinten történt létrejöttéhez. Egyetértés volt abban is, hogy a szerződés tárgyalására, aláírására, ratifikálására és végrehajtására az európai biztonsági környezet nagymértékű átalakulás a közben került sor. Leszögezték, hogy a szerződés e változások ellenére is jelentős stabilizáló tényező maradt, és hozzájárult az átmeneti időszak békés lefolyásához. A biztonsági környezetben bekövetkezett változásokra hivatkozva orosz és ukrán részről m ár nem sokkal a szerződés végrehajtásának megkezdését követően felvetették bizonyos rendelkezések, elsősorban az úgynevezett szárnyszabály előírásainak feloldására vonatkozó igényeiket. Ez utóbbi rendelkezés jelentős mértékben korlátozza a szárnyakon elhel yezkedő országokat fegyveres erőik e térségben történő elhelyezését illetően. Ez a kötöttség a kaukázusi konfliktusok miatt elsősorban az Orosz Föderáció számára okozott nehézségeket. A felülvizsgálati konferencia ennek a szárnyszabálynak a rendelkezéseit módosította. Az így kialakított intézkedéscsomagot a szerződés első felülvizsgálati konferenciája záródokumentumának Amelléklete tartalmazza. Az Amelléklet ideiglenes alkalmazásának eredetileg meghatározott határidejéig, 1996. december 15ig csak a része s államok egy része hajtotta végre a dokumentum megerősítő okiratának letétbe helyezését. Ezért a lisszaboni EBESZcsúcstalálkozó az ideiglenes