Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 2 (52. szám) - Zuschlag János (MSZP) - az ifjúsági és sportminiszterhez - "Ki foglalkozik az ifjúság ügyével a kormányban, ha ön nem?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - ZUSCHLAG JÁNOS (MSZP):
701 DR. TAKÁCS IMRE (MSZP) : Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztában vagyok azzal, hogy a Hajdúszoboszlót e lkerülő út most már vágányon van, de azt is tudom, hogy ezt milyen harc árán lehetett elérni. Viszont azt is tudom, hogy a fizetési mérleg hiánya a közeljövőben nem alakul úgy, ahogy szeretnénk. Azt is tudom, hogy a külkereskedelmi mérlegre a kormány nem t ud olyan hatást gyakorolni, mint a turizmusra. Tehát ha a fizetési mérleget javítani akarjuk, csak a külkereskedelmi mérleg oldaláról megközelíteni ezt a problémát igen veszélyes, ezért a turizmust, az idegenforgalmat kellene nagymértékben fejleszteni, és több tőkét kellene biztosítani, nem csak a 6 milliárd forintot ennek érdekében. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) És mivel nem látom biztosítottnak a turizmus gyorsabb fejlesztését, ezért nem tudom elfogadni az államtitkár úr vál aszát. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : A képviselő úr nem fogadta el az államtitkár úr válaszát, ezért megkérdezem a tisztelt Országgyűlést, önök elfogadjáke az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Vidoven Árpád jegyző úr igen szavazatával kiegészítve megállapítom, hogy az Országgyűlés 176 igen, 97 nem szavazat és 14 tartózkodás mellett elfogadta az államtitkár úr válaszát. Zuschlag János (MSZP) - az ifjúsági és sportminiszterhez - "Ki foglalkozik az ifjúság ügyével a kormányban, ha ön nem?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Zuschlag János, a Magyar Szocialista Párt képviselője, interpellációt nyújtott be az ifjúsági és sportminiszterhez: "Ki foglalkozik az ifjúság ügyével a kormányban, ha ön nem?" címmel. Zuschlag János képviselő urat illeti a szó. ZUSCHLAG JÁNOS (MSZP) : Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Önök, mint ahogy sajnálattal tapasztalhatták a fiatalok, nyolc hónapos ko rmányzásuk alatt nem az ifjúság ügyével foglalkoztak elsősorban, hanem csak a sportot részesítették előnyben. Ahelyett, hogy felszámolták volna az ifjúságpolitikában immáron nyolc hónapja meglévő zűrzavart, azt csak tovább növelték. Neve és kettős funkciój a ellenére az Ifjúsági és Sportminisztériumnál a hangsúly eltolódott az ifjúságpolitikai kérdésekről, már ha az egyáltalán valaha is hangsúlyos volt. A Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa már tíz hónapja nem működik. A fiatalok ez idő óta nem jutnak a nyagi forrásokhoz táboraikhoz, programjaikhoz, képzéseikhez. Ennyire fontos e szféra? Meg szeretném kérdezni, hogy törvény adta jogánál fogva miért nem nevezte ki a GYIA Tanács tagjait. Nem ez a polgárok pénzének igazi elpazarlása? Úgyis kevés jut az ifjús ágpolitikára, és ezt sem lehet elosztani működő GYIA Tanács hiányában, miközben csökken ezen összeg reálértéke! Vagy egyszerűen a fiatal polgárok nem polgárok? Ezért van az, hogy a kormány felszámolta az ifjúsági érdekegyeztetést, ahelyett, hogy bármit is megteremtett volna helyette? A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány két hónapja nem kap egy fillért sem - miközben a nyáritáborpályázatra jelentkezett szervezetekkel meg kellene állapodni. Ez így pénz híján nehezen fog menni, pedig közeledik a nyár! Nem fontos a gyermekek táboroztatása? Mi van az ifjúsági gyűjtőszervezetekkel való együttműködéssel, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával, az Országos Gyermek- és Ifjúsági Parlamenttel, a Magyar Gyermek- és Ifjúsági Tanáccsal való megállap odásokkal? (Közbeszólás az MDF soraiból: És az Úttörőszövetséggel!) Sajnos ezekre a kérdésekre senki nem kap választ. Miért?