Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 2 (52. szám) - Dr. Takács Imre (MSZP) - a gazdasági miniszterhez - "Mit kíván tenni a kormány a turizmus fejlesztéséért?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP):
699 helyben kell érezniük azt, hogy a helyzetük javul. Én ma nem érzem, hogy az önk ormányzatok ezt a javulást éreznék az önök intézkedései hatására. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelettel kérem önöket, hogy ne fogadják el a miniszter úr válaszát. Amennyiben elfogadják a miniszter úr válaszát, akkor arra mondanak igent, hogy az önök önko rmányzatánál nincs probléma; akkor arra mondanak igent, hogy az önök önkormányzatainak nem kell majd önhikis pályázatot benyújtania, mert az a fedezet az önkormányzatnál biztosítva van, ami a bérfejlesztéshez és a minőségi munka növekedéséhez szükséges. Kö szönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Képviselő asszony nem fogadta el a miniszteri választ, ezért kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a miniszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavaz ás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 183 igen szavazattal, Vidoven Árpád jegyző igen szavazatával összesen 184 igen szavazattal, 116 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadta a miniszteri választ. Dr. Takács Imre (MSZP) - a gazdasági miniszterhez - "Mit kíván tenni a kormány a turizmus fejlesztéséért?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Dr. Takács Imre, a Magyar Szocialista Párt képviselője, interpellációt nyújtott be a gazdasági mini szterhez: "Mit kíván tenni a kormány a turizmus fejlesztéséért?" címmel. Takács Imre képviselő urat illeti a szó. DR. TAKÁCS IMRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Hazánk folyó fizetési mérlege 1997ben 1994hez viszonyítva négyszer kevesebb volt. Ezen belül felére csökkent a kereskedelmi mérleg hiánya, és ötödére a szolgáltatások és jövedelmek hiánya. Az utóbbit az idegenforgalmi bevételek növekedése eredményezte, ugyanis 1994ben 503 millió dollár, 1997ben 1,4 milliárd dol lár volt az idegenforgalomból származó aktívum. Sajnos 1998ban 1997hez képest több mint kétszeresére nőtt Magyarország fizetési mérlegének hiánya, kedvezőtlenül alakult a kereskedelmi mérleg, és megállt az idegenforgalomból származó aktívum növekedése is . A szakemberek elemzésük során csak a kereskedelmi mérlegre koncentrálnak, pedig legalább ennyire fontos a turizmus vizsgálata is. Hazánkban a turizmus gazdasági teljesítményhez való hozzájárulása elmarad a természeti adottságainktól, csökken a hazánkba l átogató külföldiek száma, pedig a turizmus iránti kereslet világviszonylatban emelkedik. Sürgető feladat a piac jó szegmentálására épülő keresletkutatás, és ennek alapján a szükségletekhez igazodó komplex kínálati csomag létrehozása. A kínálat valamennyi t ényezőjét egymással összhangban fejleszteni kell. Több évre érvényes, kiszámítható közgazdasági szabályozó rendszerre és olyan ösztönzők létrehozására van szükség, amelyek fokozzák a kereslethez igazodó komplex kínálati csomag kialakítását. A szálláshelyk apacitás csökken, a közlekedés fejlettsége nincs összhangban az egyéb kínálati tényezőkkel. A közlekedési tárca a Gazdasági Minisztériummal együtt miért nem rangsorolja a szűkös beruházási forrásokat nemzetgazdasági jelentőségük alapján? Így miért nem 2001ben, miért csak 2002ben épül meg a 4es számú főút Hajdúszoboszlót elkerülő szakasza? Miért kell nekem már évek óta harcolni azért, hogy az a fontos beruházás megvalósuljon? Miért tekintik a turizmust olyan fejőstehénnek, aminek elfelejtenek néha takarmá nyt adni? Az eddigi gyakorlat igazolja, hogy az állami beruházások megsokszorozzák a magánvállalkozások turizmusra fordított beruházásait.