Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 12 (50. szám) - A Balaton kiemelt üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HORVÁTH BÉLA (FKGP):
512 Balatonért" kormánypárti képviselőkből álló lobbycsoport tagjai már rendelkeznek ezzel az egyeztetési anyaggal, amely tulajdonképpen alapját, v ázát jelenti az úgynevezett Balatontörvénynek, amelyre úgy szól a kormányhatározat, hogy ez év VI. hó 30áig kell beterjeszteni, és ez - néhány ellenzéki észrevételre vonatkozóan már jelezni tudom - igen széles egyeztetés alatt van érdekképviseleti szerv ekkel, önkormányzatokkal. Tehát egy folyamatos, hosszú szakmai előkészítő munka alapján várhatóan ezt a végleges Balatontervet a tisztelt Ház még ebben az évben el tudja végezni. A T/717. sorszámú törvényjavaslat kapcsán szólni kell a Balaton körül kialak ult helyzetről. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ennek a témakörnek könyvtárnyi irodalma van, ezért most az áttekintést szűkíteni kívánom, kizárólag az előttünk fekvő törvényjavaslat témaköréhez. Ugyanakkor, ha kicsit részletesebb is leszek, tudj ák be annak kedves képviselőtársaim, hogy a Magyar Országgyűlés elé igen ritkán kerül építészeti kérdés vagy az építésügyet érintő törvényjavaslat. Tehát megengedhetjük magunknak, hogy ezzel a szakterülettel kicsit részletesebben foglalkozzunk az Országgyű lés falai között. Köztudott, hogy a Balaton környezetét, a Balaton partját három elkülöníthető területrészre lehet felosztani, igen eltérő jellegű tájegységek ezek. Az egyik ilyen tájrész a déli part, amely Somogyországot szegélyezi, és BalatonszabadiSóst ótól Balatonszentgyörgyig mármár egy összefüggő idegenforgalmi üdülőkomplexumot jelent. A másik tájegység a Balaton felvidékét integráló, elsősorban az ott jelentkező jellegzetes szőlőkultúra. A harmadik tájegység pedig a tó délnyugati sarka, Keszthely és környéke, elsősorban tudományoskulturális, kultúrtörténeti helyként. Mint idegenforgalmi bizottsági tag is tudom, hogy a Balaton - Budapest után - az ország turizmusában a második legfontosabb célpont. Talán ezt tudhatta be a korábbi kormányzat is, amely a tájegység szerepét és értékeit elismerve a Balatont és üdülőkörzetét 1986ban az ország kiemelt üdülőterületének minősítette, 1997ben az üdülőkörzethez tartozó települések lehatárolására került sor. Azt is el kell mondani, hogy a Kádárrendszerben még szinte semmiféle terv, elképzelés, stratégia nem alakult ki a Balatonra vonatkozólag, sőt ki kell emelnünk azt a tényt is, hogy 1988ig csak országos hatáskörű főhatósága volt a környezetvédelemnek, külön tárca nem foglalkozott ezzel a szakterülettel. Az u tóbbi években rendkívül komoly erőfeszítések történtek a Balaton védelmére, ennek ellenére a tó biológiai egyensúlya még mindig törékeny. Konfliktusokat okozott a helyben lakók és az üdülőtulajdonosok, illetve a vállalkozók és az ideiglenesen ott lakók lok ális kötődésének az érdekkülönbsége is. További speciális érdekként jelentek meg a vállalkozói érdekek is a piacgazdaság és a privatizáció beköszöntével. 1989 után újabb hatalmas lökést kapott a környezet. Korábban soha nem tapasztalt változás következett be háromnégy év alatt. Elsősorban az idegenforgalomhoz és a turizmushoz kötődő üzleti szolgáltatások egységeinek a száma nőtt meg ugrásszerűen, mármár jelentős túlkínálatot eredményezve. Alátámasztva az államtitkári expozéban elhangzottakat, ez is hozzáj árult a Balaton környezetének a túlzott beépítettségéhez, veszélyeztetettségéhez. A kereskedelmi szálláshelyek, a fizető vendéglátás, butikok, ajándéküzletek, pizzériák, éttermek, csárdák, diszkók és mindennemű, az üdülővendégek kiszolgálására hivatott ker eskedelmi egység az igencsak lerövidült hatnyolc hetes szezonban igyekszik az éves árbevételi tervét teljesíteni, többnyire sikerrel. Tehát a Balaton, amely több millió embernek okoz örömet, jelent pihenést, kikapcsolódást és szórakozási lehetőséget, köze l annyi embernek jelent munkalehetőséget, de okoz gondot, bosszúságot.
