Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 12 (50. szám) - A Balaton kiemelt üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - JAUERNIK ISTVÁN (MSZP):
508 miatt megfontolandó, hiszen '89 óta megváltoztak a körülmények - ha csak a privatizációra gondolok. A korlátozó rendelkezések hatásukat tekintve egyértelműen kedvezőek, hiszen a térség környezeti terhelését csökkent ik, illetve kikényszeríthetik a környezetvédelmi szempontból szükséges beruházásokat. Az üdülőkörzet jövője, idegenforgalmi hasznosításának eredményessége, a tó vízminősége és tájjellege fenntartásának függvénye ez a rendelet, ezért a rendelet javítása, fe nntartása mindenkinek a feladata, és ez érdekünkben áll. Ez tulajdonképpen a Fideszfrakció álláspontja is, ezért a célok elérése érdekében kérem képviselőtársaimat - mind a frakció részéről, mind az ellenzéki képviselőtársaimat , hogy különösen a tó érde keit szem előtt tartva támogassák a javaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) (Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Jauer nik István képviselő úr, MSZP; őt követi majd Horváth Béla úr. JAUERNIK ISTVÁN (MSZP) : Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Szocialista Párt frakciója szükségesnek tartja és támogatja a Balaton kiemelt üdülőkörzet területre ndezési tervét. Sajnos, ami a tisztelt Ház előtt fekszik - a T/717. számú törvényjavaslat , még nem az. Mivel az Alkotmánybíróság múlt év áprilisi határozata értelmében rövid időn belül - március 31én - hatályát veszíti az az 1989. évi ÉVMrendelet, amel yről itt ma már igen sok szó esett, így a Szocialista Párt frakciója azt is szükségesnek tartja, hogy átmeneti szabályozásra kerüljön sor. Természetesen mi sokkal jobban szerettük volna, ha a tisztelt Ház már végleges szabályozásról tudna tárgyalni, és vég leges szabályozásról tudna dönteni. Tisztelt Ház! Elhangzott, hogy a törvényjavaslat tulajdonképpen egy nagyon rövid, néhány oldalban megfogalmazott javaslat. Az is elhangzott, hogy tulajdonképpen az Alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezendő ÉVMren deletet ismétli meg törvényi formában. Nézzük meg, hogy a tartalmát tekintve mit jelent ez a törvényjavaslat! Tulajdonképpen osztom azt a véleményt, hogy az a korlátozás kerül a törvénybe, amely az ÉVMrendeletben is meg volt fogalmazva. Úgy gondolom, hogy egy átmeneti szabályozásnál ez egy logikus eljárás, és nemcsak logikus, hanem elvárható is, hogy rövid időre ne tegyünk olyan módosításokat, amelyek lehet, hogy fél vagy egy éven belül újból módosulnak. Tehát mi azt támogatjuk, hogy amennyire kiterjedtek az ÉVMrendelet korlátozó, tiltó rendelkezései, ez az átmeneti szabályozás is annyira terjedjen ki. Sajnos azt kell megállapítani a törvényjavaslatról, hogy az előterjesztő néhány helyen nem elég pontosan vette át az ÉVMrendeletben előírtakat, néhány dolo gban az időközben bekövetkezett változásokat nem vették figyelembe. Nem minden esetben építették be azokat az újonnan önállóvá vált településeket, és néhány olyan kérdést nem építettek bele a javaslatba, amely feltétlenül indokolt lenne, és ahogyan az ÉVMrendelet megjelenése óta eltelt idő megkövetelné ezeknek a beépítését. Mi, szocialista képviselők az ehhez szükséges módosító indítványokat még a mai nap folyamán be fogjuk nyújtani, és bízunk benne, hogy ezek a problémák így meg fognak oldódni. Ha ezt a t örvényjavaslatot tartalmi szempontból vizsgáljuk, a hivatkozott ÉVMrendeletnél azért bővebb, túlmegy azon a témakörön, amit az ÉVMrendelet tartalmaz. Konkrétan az új elem - erről itt szó esett - a szőlőművelési területek szabályozása, illetve ez nem is s zabályozás, hanem egy megengedő szabálynak az ezen átmeneti rendelkezésbe való beemelése. Ezt tulajdonképpen nagyon