Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 12 (50. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az alkotmányjogi panasz alapján alkotmányellenessé nyilvánított jogszabály konkrét esetben történő alkalmazhatóságának visszamenőleges kizárására irányuló eljárás megteremtéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár:
492 Ahogy említettem, a javaslat elmozdulást jelent a mai helyzethez képest. A valóságos elmozdulás egyébként azonban csak akkor következhet be, ha a jelenlegi, nem valódi alkotmányjogi panaszt valóságos alkotmányjogi panasz váltja fel. Megítélésünk szerint ehhez az szükséges, hogy az al kotmánybírósági törvény átfogó újraszabályozása keretében az alkotmányjogi panasz jelenlegi kettős feltételéből az egyik megszűnjön, vagyis az alkotmányellenes normán alapuló alapjogi sérelem helyett az alkotmányjogi panasz előterjesztéséhez elegendő legye n csupán az, hogy az alkotmányban biztosított jog megsérült. Ebben az esetben a polgárok minden olyan ügyben, amikor úgy ítélik meg, hogy alkotmányos jogukat egy hatósági döntés megsértette, anélkül, hogy ez a döntés alkotmánysértő jogszabályon alapult vol na, anélkül is Alkotmánybírósághoz fordulhatnak majd, és ez teszi az alkotmányjogi panaszt valódi alkotmányjogi panasszá. Addig is, ameddig ez a koncepcionális váltás be nem következik, az előterjesztett törvényjavaslat szükséges törvényalkotási lépés, öss zhangban van a szabályozás tartalma a 23/1998as alkotmánybírósági határozattal, és annak elfogadását az SZDSZ támogatja. (9.30) El kell azt is mondanom, az SZDSZ nyitott arra, hogy az alkotmánybírósági törvény immár nyolc éve húzódó felülvizsgálatáról tár gyalások induljanak meg, illetőleg az ebben a kérdésben korábban az Alkotmánybíróság bevonásával is elindult tárgyalások folytatódjanak, hogy feloldjuk a törvényalkotó másik nagy mulasztását, az Alkotmánybíróság ügyrendjének a hiányát. Változatlanul elfoga dhatónak és talán időszerűnek is tartjuk az alkotmánybírósági törvény megalkotásának 10. évfordulója közeledtével, hogy a jelenlegi alkotmányos szinten háromszintű szabályozás - a valóságban évtizede változatlanul csak két szinten létező szabályozás - az a lkotmány szintjén is kétszintű szabályozás legyen, kerüljön be az alkotmányba egy sor olyan rendelkezés, ami az alkotmánybírósági törvényben van jelen pillanatban, kerüljön be az alkotmánybírósági törvénybe egy sor olyan rendelkezés, amit jelenleg az Alkot mánybíróság maga által elfogadott ügyrendje szabályoz, és az Alkotmánybíróság belső működését valóban az ügyrend - a bíróság által és nem az Országgyűlés által elfogadott ügyrend - szabályozza. Megítélésünk szerint ezek a kérdések is megoldhatók az alkotmá nybírósági törvény remélhetőleg még ez évben megtörténő átfogó reformja keretében. Ehhez képest javasoljuk és támogatjuk a törvény korlátozott, de szükséges tartalmú módosítását. Köszönöm a türelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áde r János) : Mielőtt megadnám Tímár Györgynek a szót, engedje meg - Hende Csaba államtitkár úr jelentkezett, és miután nem vezérszónoki körben tárgyaljuk most ezt a törvényjavaslatot, természetesen lehetőség van a hozzászólásra , hogy megadjam a szót államti tkár úrnak. DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Amikor köszönetemet fejezem ki Hack Péter képviselő úrnak a törvényjavaslatot érdemében támogató felszólalása miatt, ugyanakkor kénytelen vagyok reagálni a tárgyhoz egyáltalán nem tartozó és megítélésem szerint a hatályos jogszabályok szellemével és szövegével nem adekvát bevezető szavai miatt. Szeretném emlékeztetni képviselő urat arra, hogy a miniszterek és államtitkárok jogállásáról szóló törvény, amely az előző ciklusban, 1997ben született - éppen az önök kormánya előterjesztésében, és amelyet önök megszavaztak , egyértelműen rögzíti, hogy az Országgyűlésben a politikai államtitkárok teljes jogkörben, tehát teljesértékűen helyettesítik a minisztereket , akik ennélfogva egyéb irányú közfeladataik ellátása esetén magukat ővelük képviseltethetik. Szeretném tájékoztatni önt arról, hogy az igazságügyminiszter asszony halaszthatatlan közfeladatának ellátása miatt van távol az ülésről, de úgy gondolom, minden felmerülő kérdésben a szükséges felvilágosítást meg tudom adni önnek a törvényjavaslat tárgyában. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők és a MIÉP padsoraiban.)