Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 11 (49. szám) - A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - ROZGONYI ERNŐ (MIÉP):
430 politikáé a primátus! És majd ha lesz olyan magyar kormány, amelyik erre rájön, és ennek alapján lépni is mer, akkor meggyőződésem, hogy ez a gyakorlat által is igazolt lesz. Hölgyeim és Uraim! Az IMF, a Világbank szakértői tanácsai, utasításai, a monetarizmus eszköztárának elvakult, kizárólagos alkalmazása még egyetlenegy ország felemelkedéséhez sem járultak hozzá! De azt tudjuk mindnyájan, hogy katasztrofális folyamatokat már elindított, nem is egyet. A jegybank monetáris politikáját, egy kormány költségvetési politikáját természetesen igen fontos dolognak kell tartanunk. Megfelelő összhangjuk is alapkérdés. De a döntő kérdés az, hogy mit, milyen mértékben és milyen módon, kinek, kiknek a z érdekében szolgálnak. Éppen a fontosságuk miatt sok tekintetben teljesen helytelen a parlamenti gyakorlatunk is. A demokrácia egyik döntő fontosságú megnyilvánulása ugyanis az, hogy alaposan és sokoldalúan informált képviselők vitatják meg, módosítják, a lakítják az ország életét meghatározó törvényeket, határozatokat, az ország népének egészét érintő fontos ügyeket. A költségvetést megtárgyaljuk, majd a végrehajtott költségvetést is számba vesszük. De az alapinformációk ismeretének szinte teljes hiánya me llett, és ez egy abszurdum! Nem számháborút kellene játszani, hanem célokat megfogalmazni, beágyazva egy hosszabb távú gazdaságpolitikai, társadalompolitikai koncepcióba, annak megvalósítható ütemébe; számon kérni a realizálódást, okulva az eltérésekből és annak okaiból. De ez nem működhet teljes körű informáltság nélkül. Így csak a lobbyérdekekért folyó számháború vívható, és ennek sok értelme nincs. Miről is beszélek? Csak néhány példa, hölgyeim és uraim! Mivel 1997ről van szó eredetileg, és mellesleg ma '99et írunk, továbbra sem tudjuk, hogy tételesen mi volt a konkrét tartalma az 1750 milliárd forintos deviza- adósságcserének. De a költségvetés tárgyalása során az elképesztő kamatterhekkel szembesültünk, találkoztunk. Ha minden rendben van, világos és helyes, akkor mi olyan titkos ebben, hogy ezt azóta sem vizsgálhatta meg senki érdemben? Nem kapunk információt az adósságcsapda kialakulásáról, és arról, kiktől, kinek a felhatalmazása alapján, milyen kölcsönöket vettek fel, és azt mire költötték. Nem tud juk tételesen még azt sem, hogy a jelenlegi külsőbelső adósság miből áll, milyen tételekből áll! Én például még arra sem kaptam választ - immáron ötödször kérdezem meg , hogy a társadalombiztosítási alapoknak kik a legnagyobb adósai, mióta, kiknek engedt ék el a tartozásait és miért. Hát 23 ember magántitkai adósságcsapdába süllyeszthetnek egy országot?! Hát hol itt a demokrácia?! Órákat lehetne beszélni azokról az ügyekről, amelyekre nézve néhány féligazságon kívül egész egyszerűen nem jutunk információh oz. Hogyan dönthet ilyen körülmények között felelősen egy képviselő? Hit alapján? Tehát a költségvetés parlamenti vitájában is van mit kifogásolni! De az teljesen érthetetlen, hogy az ezzel kötelezően összhangban levő monetáris irányelveket tényként közlik az országgyűlési képviselőkkel, és nincs mód arra, hogy ezt megvitassuk. Egész egyszerűen érthetetlen számomra! Hogyan tud a parlament eleget tenni a legalapvetőbb feladatának, ha ezt nem tárgyalják meg nyilvánosan? - a bevezetése előtt, természetesen. Se hogy! Akkor ez egy diktátum? - mármint a monetáris politika. A pénzügyminiszter és a jegybankelnök magánügye? Mi az oka ennek? A válasz többnyire körülbelül annyi, hogy csak, vagy még ennyi sem. Nem beszélnek arról, amit kellemetlennek tartanak. Egyre sűrű bben azonban az a válasz, hogy: ja, hát titkos ügyről van szó, banktitok, üzleti titok, minden titok. Csak sajnos a következmények nem azok, és a következményeket nem azoknak kell viselni, akik mindent titkosnak tekintenek. A Magyar Nemzeti Bank esetében e hhez még csatlakozik a függetlenség hangoztatása. Sokszor feltettem már ezt a kérdést, ma újból felteszem: mitől független, kitől független a Magyar Nemzeti Bank? Mit is jelent ez a függetlenség? Mi ennek a tartalma? És most engedjék meg, hogy újból Meir K hon professzor úr már említett művéből idézzek. (17.30)
