Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 11 (49. szám) - A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - ROZGONYI ERNŐ (MIÉP):
428 sajnálatomra nem látok ilyen elemzéseket. Sokszor öncélú, kiagyalt mutatók teljesítése a külső, diktált feltételeknek mindenáron való megfelelés - ez lenne az egé sz gazdaságpolitikánk alapja? Vagy szeretnénk valami mást is elérni? Tudom, a közös Európába való mielőbbi beágyazás kormányzati alapkérdés, ezért mindenre készek. Azt is tudom, ehhez ilyen mutatókban kifejezett mesterséges mércéknek kell többek között meg felelni, még akkor is, ha valójában maguk a tagállamok sem felelnek meg ezeknek. Csakhogy óhatatlanul eszembe jut, hogy a különféle mutatóknak való sikeres megfelelés még önmagában soha semmit nem oldott meg. Itt vagyunk egy páran idősebbek, gondolják csak végig, akik végigélték: 1968ig az éppen akkor aktuális mutatóknak ragyogóan megfeleltünk. Igaz, ezek mennyiségi mutatók voltak, de lényegileg a maival azonosan abszolutizált mutatók voltak, és persze ezek a mutatványok ráadásul többnyire még hamisak is v oltak, és talán ma is azok részben. Igaz, hogy arra is emlékeznünk kell, amit Rákosi elvtárs mondott ilyen ügyek kapcsán, gondoljanak csak arra, hogy "nem ehetjük meg a holnap aranytojást tojó tyúkot". Kérem, azóta is várja ez az ország az aranytojást, és ez így megy végig, végig. 1968 - micsoda új kihívás, mondtuk, óriási dolgok, de megint csak mutatókban kifejezett rendszereknek kellett megfelelnünk, és egyre lejjebb süllyedt ez az ország! Tudomásul kell venni, és szembesülni kell azzal, hogy egy ország v alódi gazdasági ereje, valódi gazdasági potenciálja nem mindig ítélhető meg helyesen azáltal, hogy eleget tesze nemzetközi mutatómércéknek vagy sem. Aztán amikor a sikeres exportnövekményről beszélünk - a beszámoló is a multik teljesítményéről vagy nagyré szt azok teljesítményéről beszél , akkor eszembe jut: ilyesmivel áltatjuk magunkat, Magyarországnak kell bebizonyítania a világnak, hogy mondjuk, az Opel, az Audi egészen ügyes, versenyképes termék? Vagy hogy a Philips termékei eladhatók? Nevetséges, csak éppen nevetni nincs kedvünk, hiszen itt valahol a dolgok mélyén a bőrünkről van szó. Mert mit is sugallnak ezek a dolgok? Találjuk fel a csőben a lyukat, propagáljuk az evidenciát, és közben csináljunk úgy, mintha mindez a mi eredményességünk lenne. Nem! Nekünk a saját termékeinket kellene tudnunk felvonultatni, mert csak ez a mi gazdasági eredményünk. Ellenkező esetben, higgyék el, a legelmaradottabb népek közé fogunk besorolni szép lassan, és az egész ország csak bérrabszolgák és munkanélküliek tömegéből , no meg egy 10 százalékos, elidegenedett, zsoldos elitből fog állni, miközben a Magyar Nemzeti Bank ragyogó mutatókkal büszkélkedhet majd. Egyébként ennyit a magyar gazdaság túlfűtöttségének kérdéséről. Most akkor szólnék néhány szót a monetáris politikár ól. A monetáris politika a pénzkínálat átgondolt ellenőrzése, és befolyásolása bizonyos gazdasági célok elérése érdekében. Mit ellenőriz, mit befolyásolhat a monetáris politika? A kamatlábakat, a devizaárfolyamokat, az árszínvonalat, illetőleg inflációt, d eflációt és a pénzkibocsátást, vagyis a pénz mennyiségét. Alapvető célja azonban a gazdaságban zajló ingadozó, nem stabil folyamatok ellenére a pénzügyi stabilitás biztosítása, illetőleg ha a gazdaságot lényegében stabilnak tekintjük, akkor az arra való tö rekvés, hogy pénzügyi oldalról ne fenyegesse a gazdaságot destabilizáció. Ezzel egyben két nagy iskola álláspontjához is jutunk: az egyik felfogás a keynesi, a másik a monetarista álláspont. Világosan látni és tudni kell azonban, hogy ezen két állásponton belül és kívül is egyaránt igen sok nézet uralkodik vezető közgazdasági gondolkodók körében, és távolról sem egységes a ma tudománya a tekintetben, hogy a két alapálláspont és a számtalan egyéb vélemény közül mikor mit és hogyan célszerű felhasználni, alka lmazni, és főleg mit milyen súllyal kell kezelni a gazdaságpolitikában. Mindezek előrebocsátása után idéznék két megállapítást a neves professzor, Meir Khon egyik művéből. A mű címe: Bank és pénzügyek, pénzügyi piacok. "A monetaristák úgy látják, hogy a ga zdaság stabilizálását vagy finomhangolását szolgáló törekvések félreértésen alapulnak. Először is a gazdaság nem szorul segítségre. A keresleti oldali sokkhatások - mint például a beruházási kedv változásai - csekély hatást gyakorolnak a kiadásokra. Másods zor: a gazdaságpolitika hatásai hosszú és bizonytalan késedelemmel érvényesülnek a gazdaságban. A késleltetés miatt nem lehet pontosan
