Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 11 (49. szám) - A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitája - BAUER TAMÁS (SZDSZ): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ):
391 Köszönöm, képviselő úr. Bauer Tamás képviselő úr következik, SZDSZ, kétperces felszó lalásra. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csáky úr értetlenségének adott hangot azzal a megjegyzésemmel kapcsolatban, hogy ha valami káros, akkor azt nem feltétlenül kell tiltani, és mindjárt egy autó s hasonlatot hozott. Azt gondolom, hogy pusztán logikailag egy állítás az, hogy nem mindent kell tiltani, ami káros, ebből nem következik az, hogy semmit sem kell tiltani, ami káros. De az én egész felszólalásom arról szólt, hogy tegyünk különbséget aközöt t, hogy valaki önmagának okoz kárt vagy másoknak, és az ittas autóvezető nyilvánvalóan másokat is veszélyeztet, nemcsak önmagát. Tehát próbáljuk meg ezt a különbségtételt tudomásul venni. A másik dolog, ami itt elhangzott - talán Ughy Attila vetette fel , hogy miért zavar engem az, ha egy fiatalkorú nem vásárolhat a kereskedelemben cigarettát. Például azért, mert a nagypapa, aki nem tud lemenni, mert ilyen időben nem tud kimenni az utcára, de dohányzik - amit én nem kifogásolok, bár káros dolognak tartom , az unokájával nem hozathat fel magának cigarettát a trafikból, mert az unokájának tilos cigarettát vásárolni. Ez nem egy életidegen helyzet, hanem az irodalomból közismert. Az utolsó megjegyzésem pedig, noha nincs napirenden, de az államtitkár úrnak mégi scsak válaszolhatok erre a dologra. Amikor a házbizottság tárgyalta azt az úgynevezett új munkarendet, vagyis a parlament megcsonkítását, ott elhangzott az, hogy a televízió csak két napot fog közvetíteni, és a házbizottság ülésén ezt a kormánypárti frakc iók tudomásul vették, tudják, tudatában vannak annak, hogy ez az úgynevezett új munkarend, a parlament megcsonkítása, a parlament nyilvánosságának a megcsonkítását is jelenti. Ha önök ezt akarták, akkor szíveskedjenek vállalni és nem mellébeszélni! Köszönö m szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Kóródi Mária képviselő asszony, SZDSZ, kétperces felszólalása következik. DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Azért kértem csak szót, mert úgy gondolom, hogy a sarkí tásoknak egyegy vitában természetesen van jelentőségük, de értelme csak akkor van, ha tárgykörön belül marad. Ha ebből a tárgykörből a sarkítás már kiviszi a témakört, akkor az tulajdonképpen inkább árt a vitának, mint használ. Ilyen sarkításnak érzem azt , amit az MDFes képviselő úr elmondott, hiszen nem arról van szó a mi álláspontunk szerint, hogy az államnak nincsenek különböző eszközei, hatósági jogosítványai abban az esetben, ha káros jelenségekkel szemben fel kell lépni. Igenis vannak, jól is van ez , törvényben szabályozott módon. Mi azt gondoljuk azonban, hogy vannak olyan esetek, amelyekben az állami beavatkozás igazából alkalmatlan módon, alkalmatlan eszközzel kerül elkövetésre, és ilyenkor valószínűleg sokkal károsabb, mint amilyen hatást ki tud váltani. A magam részéről ilyen káros eszköznek tartom azt a tilalmat, amikor megtiltjuk, hogy 18 év alattiak dohányterméket vásároljanak. Nem a dohánytermék miatt! Hanem a magyar jog, a polgári törvénykönyv szerint - és azt gondolom, hogy általában civili zált polgári törvénykönyvek szerint - korlátozottan cselekvőképes személyek is a kiskereskedelmi forgalomban minden korlátozás nélkül részt vehetnek, ebből a dohánytermékek kiemelése csak látszólag szól a dohányzás ellen, valójában egy nagyon kényelmetlen beavatkozás úgy a kereskedelmi forgalomba, mint a családi életbe, például abba, hogy ki veszi meg a nagypapa cigarettáját. Vagy ha a gyerek lemegy vásárolni, külön le kelle menni dohánytermékért a szülőnek. Tehát ez ilyen szempontból alkalmatlan eszköz. É s hogy mennyire alkalmatlanok az ilyen tiltások, csak tisztelettel emlékeztetem a jelenlévőket arra a rendelkezésre, amikor 9 óra előtt nem lehetett alkoholt kapni a boltokban. Hát, nagyon hatásos volt! Ez a mostani vita is tanulság erre.