Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 15 (79. szám) - Dr. Lamperth Mónika (MSZP) - a szociális és családügyi miniszterhez - "Két bába közt a gyerek" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
3474 Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja az államtitkári választ. Képviselő úr! HEGYI GYULA (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Örülök annak, hogy az államtitkár úr nagymér tékben visszaigazolta azt, amit mondtam, hogy az elmúlt négy évben csökkent a munkanélküliség, mostanában érezhetők szezonális ingadozások. Ezekre a szezonális ingadozásokra próbáltam rámutatni. Aki abba az egy ezrelékbe esik, aki elvesztette a munkáját, a nnak ez nem szezonális ingadozás, hanem az élethelyzetének a negatív megváltozása. Abban a borsodi térségben, amelyben másfél százalékkal nőtt a munkanélküliség, az embereket kevéssé vigasztalja, hogy, mondjuk, esetleg Budapesten csökken. A válasz korrekt, azonban két dolog hiányzott belőle; az, hogy milyen kormányzati intézkedéseket terveznek önök azért, hogy jelentősen csökkenjen a munkanélküliség száma. Másrészt arról egyáltalán nem beszéltünk, noha államtitkár úr erre négy percben persze nem válaszolhat ott - hosszabb téma lenne , hogy mit tehetnénk azért, hogy a foglalkoztatási ráta az Európában egyedülállóan alacsonyról felemelkedjen, és legalább félmillió új munkahely (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) keletkezzen Magyarországon. Ezért nem fogadom el a választ. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. A képviselő úr nem fogadta el az államtitkár úr válaszát, ezért kérdezem önöket, hogy elfogadjáke az álla mtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 186 igen, 78 nem szavazat és 3 tartózkodás mellett fogadta el az államtitkár úr válaszát. Dr. Lamperth Mónika (MSZP) - a s zociális és családügyi miniszterhez - "Két bába közt a gyerek" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Dr. Lamperth Mónika, a Magyar Szocialista Párt képviselője, kérdést kíván feltenni a szociális és családü gyi miniszternek, "Két bába közt a gyerek" címmel. Mielőtt megadnám a szót a képviselő asszonynak, két perc technikai szünetet rendelek el addig, amíg közfeladataik halaszthatatlan ellátása miatt távozni kényszerülő képviselőtársaim elhagyják az üléstermet . Köszönöm szépen. (A képviselők egy része elhagyja az üléstermet. - Rövid szünet.) Köszönöm szépen képviselőtársaim türelmét - és különösen a csendet. Ez esetben megadom a szót dr. Lamperth Mónika képviselő asszonynak. Képviselő asszony, öné a szó. DR. LA MPERTH MÓNIKA (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A választókerületemben, Kaposváron egy nyugdíjasegyesület képviselője keresett fel azzal a problémával, hogy áprilisban az addigiaktól eltérően nem kapták meg nyugdíj ukkal együtt, egyidőben a gyermekeket nevelő nyugdíjasok a családi pótlékot, és ez információik szerint azt jelenti, hogy az egy hónapra járó összeg ebből az ellátásból elmarad. Úgy gondolom, a probléma nagyon sok családot érint, talán éppen a legrászorult abb családokat. A családok támogatásáról szóló törvény rendelkezett arról, hogy április 1jétől a családtámogatási ellátásokat a megyei egészségügyi pénztár folyósítja, a végrehajtására kiadott