Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 14 (78. szám) - A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 1998. január 1. és 1998. december 31. közötti tevékenységéről szóló beszámolója, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP):
3341 megvallása esetében, mint a félelemről, és ezzel is foglalkozni kell, ha a valós helyzetet akarjuk felmérni. Hogy mennyire nincs itt - Istennek hála , hazánkban kisebbségi félelem, azt ékesen bizonyítja a pomázi és a csobánkai helyzet és eset. Amint a NATObombázások megindultak, Pomázon az egyik szerb család kitűzte a fekete lobogót. Ez a fekete lobogó ma is ott van a házon , még nem vettek tudomást arról, hogy időközben kitört a béke. Csobánkán pedig megszervezték a Magyarországra került szerb gyermekek iskoláztatását; hogy milyen színvonalon, az egy másik kérdés, de a jó szándékot kell nézni, és azt a fajta törekvést, amely et ezzel meg akarnak valósítani. Hozzá kell tenni, hogy mindezeken a területeken a szerb kisebbség egészen elenyésző, Csobánkán néhány családból álló kisebbségről van szó. Nemhogy nem féltek megvallani a saját identitásukat, de bizton támaszkodhattak a hel yi lakosság együttérzésére és támogatására. Ez azt igazolja, hogy szó nincs arról, hogy valamiféle félelem motiválna valakit, amikor nem akarja vagy nem vallja meg identitását. Egészen másról van szó, és egyszer ezzel a ténnyel is szembe kell nézni. Sajnál atos, hogy az eltelt évtizedek alatt bekövetkezett széles körű és nem a többség által kezdeményezett egyfajta beolvadás a többségi nemzetbe oda vezetett, hogy a kisebbség egy része vagy szégyelli megvallani a saját identitását vagy már nem érzi azt igazán a sajátjának, legfeljebb a választások időszakában - sem előtte, sem utána. Nem tartható az az állapot nézetem szerint, hogy a kedvezményeket azok birtokolják, akik iskolai végzettségüknél fogva, esetleg felkészültségüknél fogva képesek arra, hogy egyegy kisebbséget látszólag maguk mögé állítsanak. Nem valós a képviselet, és ha nem valós a képviselet, annak bizony a hátrányait a kisebbség fogja a jövőben is meglátni, és a kisebbség fogja ennek minden hátrányát elviselni. Azt gondolom, az Országgyűlés kötel essége, hogy ezen a téren változtatások történjenek, és ezeknek a változtatásoknak a valódi képviseletet, a valódi képviselethez való jogosultság érvényesülését kell biztosítaniuk. A beszámoló 136. oldalán "Az országgyűlési biztos eljárására vonatkozó szab ályozás" fejezetcím alatt nézetem szerint egy igen érdekes kérdést vet fel, és amit itt felvet, bizony közjogilag nagyon nehezen fogadható el. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény 29. § (1) bekezdésében megjelöli az országgyűlési bi ztos ellenőrzési körébe tartozókat, és ezeket tételesen felsorolja. Most azonban - igaz, hogy óvatosan - mégis arról szól a beszámoló, hogy a bíróságok igazgatási munkája olyan államigazgatási tevékenységnek minősül, melynek során sérülhetnek az állampolgá rok alkotmányos jogai. Ez egy elgondolkodtató megállapítás. Bekövetkezhet valóban ilyen helyzet, és esetenként nem lehet kizárni, hogy be is következik, de aze a megoldás, hogy a bíróságoknak ezt a fajta lehetőségét és jogát külső beavatkozással próbáljuk meg elhárítani. Ha a bíróságok irányába bármilyen ok és cél érdekében befolyás gyakorlására kerülhet sor, az nézetem szerint az igazságszolgáltatásban még meglévő, bár a már gyakran csorbult bizalmat rendítheti meg. Nagyon el kell gondolkodni, és erőtelje sen el kell gondolkodni azon, hogy szabade ilyen körben bármiféle kezdeményezést tenni, szabade olyan módon fellépni, ami a bíróságokba vetett bizalmat akárcsak bizonyos mértékig is megingathatja. Összességében a beszámoló számos jó és továbbgondolható m egállapítást, javaslatot tartalmaz, mégis egy kérdéssel befejezésül még szeretnék foglalkozni. A zámolyi ügyet részletesen és azt kell mondanom, minden elfogultság nélkül taglalja a beszámoló. Azt hiszem, amióta a beszámoló elkészült, a zámolyi ügy tovább bonyolódott, és attól tartok, hogy messze van még a befejezéstől. A zámolyi ügy az én számomra nevezetesen azt igazolja, amiről korábban már szóltam, hogy az etnikai kisebbségeknek nincs olyan valódi, igazi képviseletük, amely politikai szándékok nélkül... - bár nem baj, ha politikai és tisztességes politikai szándék meghúzódik egyegy lépés mögött, mégis úgy tűnik, egyegy kis csoport érdekében képesek felhasználni azokat, akik nehéz helyzetbe kerülnek. A zámolyi ügynek egy ilyen tanulsága is van. Ezért úg y gondolom, az egyik legfontosabb kérdés, hogy az etnikai és nemzeti kisebbségek esetében létrejöjjenek, megalakuljanak, megszilárduljanak nem több és még nagyobb számban azok a képviseleti szervek, amelyek most is léteznek, hanem azok, amelyek valóban és igazándiból fel tudják vállalni, tudják képviselni ezeknek a kisebbségeknek az ügyeit.
