Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 14 (78. szám) - Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
3325 ilyenkor indokolt. De most, ebből a törvényjava slatból, ennek az indokolásából nem tűnik ki az, hogy miért van szükség azonnali beavatkozásra. Nem hiszem, hogy olyan helyzet állt elő a gazdaságban, olyan helyzet állt elő a költségvetés pozíciójában, hogy ez most nem tud várni egy fél évet, és nem lehet ezt a normális adótörvénycsomag - főleg akkor, ha még adóreformot is meg akar fogalmazni a kormányzat - keretében megtárgyalni. Azt gondolom, hogy lehet. Ami a konkrét törvénymódosítást illeti: itt arról szól a kormány javaslata, hogy a felülellenőrzés in tézményét ki kellene tágítani az ő elgondolása szerint. Tehát az eddigieken túl, ha az adóhatóság új tényről, adatról, bizonyítékról szerez tudomást, amely korábban nem volt ismert, akkor lehetőség kínálkozik az eddigieken túlmenő felülvizsgálatra. Szeretn ém megkérdezni, tisztelt államtitkár úr, hogy akkor ma ez a legnagyobb gondja az APEHnek? Ez a legnagyobb gondja, hogy a felülvizsgálatokat, a felülellenőrzéseket olyan ritmusban, ahogy most a törvénymódosítás ezt lehetővé teszi, nincs módja elvégezni? Az t gondolom, hogy számos más, nagyon fontos feladata van az APEHnek! Nem hiszem, hogy ez a feladat nem várhat egy fél évet! Arról is nagyon szeretném tudni az államtitkár úr véleményét, hiszen az expozéban nem tért ki rá, hogy végül is a kormányzat ettől a törvénymódosítástól milyen bevételt remélt. (Varga Mihály egy dokumentumot beletesz egy borítékba.) Nekem van időm, ha az államtitkár úr siet, akkor kimegy! Milyen költségvetési szükségszerűség miatt kell végrehajtani a felülellenőrzés intézményének a tág ítását? Fel kell tenni a kérdést, tisztelt képviselőtársak, vajon komolyan hihetőe, hogy a most bevezetni tervezett eszköz valódi gyógyír az adócsalásokra, mint ahogy ezt több kormánypárti képviselő kifejtette itt, hogy itt micsoda mértékű adócsalással ta lálja magát szembe az APEH. És akkor igazából nem válaszolták meg az általam feltett kérdést, hogy ténylegesen gyógyíre ez az adócsalásokra. Én azt gondolom, hogy nem. Ha ezekre a kérdésekre válaszolt volna az expozéban az államtitkár úr, akkor is el kell ene gondolkodni a kormány javaslatán, mert az az érzésem, hogy nincs kellően körülírva a biztosítékrendszer, s erről már nagyon sokan szóltak. A Fidesz vezérszónoka utalt arra, éppen engem megszólítva, hogy itt egy hat hónapos korlátozás azért az APEH rész ére előírásra kerül - de ki fogja tudni ezt bizonyítani? Szóval az a baj, hogy mindig csak az adóhivatal fejével próbál meg a kormány gondolkodni, nem próbál meg az adózó fejével is gondolkodni, és az adózó jogaival valójában ez a törvényjavaslat sem fogla lkozik. Nincs biztosítva a jogorvoslat lehetősége ebben a törvényjavaslatban. Abban az esetben a jogorvoslat, amelyikben az adózó polgár meg akar győződni arról, hogy valójában az az új adat, amelyikre alapozzák a felülellenőrzés intézményének a kitágításá t, valóban új adate, valóban hat hónapon belüli adate. Azt gondolom, kérem szépen, hogy erre mindenképpen lehetőséget kell biztosítani az adózóknak, és mivel a törvényjavaslat erre sem biztosít lehetőséget, akkor még egyszer fel kell tenni a kérdést, hog y akkor mégis miért akarja a kormány ilyen gyorsan elfogadtatni ezt a törvényjavaslatot? S akkor vissza kell térnem Kertész képviselőtársam végső következtetéséhez, és ezt el kell mondjam én is: azt gondolom, a kormányt igazából a nyomtatványok előállítása , forgalmazása, értékesítése izgatja igazán. Ezt kellett volna kimondani, ezt kellett volna világossá tenni mindenki számára, és nem kavarni az indulatokat a felülvizsgálat ilyen pongyolán megfogalmazott kiterjesztése tekintetében; hanem ha megfogalmazzák a világos szándékot, akkor azt a világos szándékot mi, ellenzékiek is megértjük. Igaz, hogy arra is nemet mondanánk, de legalább nem találgattuk volna azt sokáig, hogy vajon miért is akar a kormány ilyen törvénymódosítást most keresztülerőltetni a parlamen ten a költségvetési bizottság ellenében, a költségvetési bizottság nem szavazata mellett is miért tart ki mellette a kormányzat.