Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 14 (77. szám)
3238 Szeretném elmondani, hogy a Toyota RAV4es gépkocsi az Országos Rendőrfőkapitányság Köztársasági Őrezredének a tulajdonát képezi, és szolgálati feladatát teljesítette a kérdéses időpontban. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott napirendi ajánlásunk szerint a mai ülésnap befejezésére körülbelül este 9 órakor került volna sor. Az ülésnap korai időpontban történő berekesztésére figyelemmel tájékoztatom ö nöket, hogy az előterjesztésekhez a módosító, illetve a kapcsolódó módosító javaslatokat a mai munkanap végéig, illetve méltányosságból holnap reggel 9 óráig lehet benyújtani. Az ülés bezárása ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tiszte lt Országgyűlés! Az Országgyűlés ülését berekesztem. Az ülésnap kezdetén jeleztük, hogy az MSZP- és az SZDSZfrakciók 1999. június 4re rendkívüli ülés összehívását kezdeményezték. Ennek időpontját az Országgyűlés elnöke a Házszabály 38. § (1) bekezdésére figyelemmel a házbizottság hétfői ülése után határozza meg. Az Országgyűlés következő ülésének összehívása ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Az Országgyűlés következő rendes ülését 1999. június 14re összehívom . Megköszönö m a munkájukat. Jó pihenést kívánok mindnyájuknak! (Taps a kormánypártok soraiban.) (Az ülésnap 14 óra 51 perckor ért véget.) :"7781.DEF"> 1999. június 14 (77. szám) 1999. június 14én, hétfőn délután 13 órakor 77. szám Az 19982002es országgyű lési ciklus d r. Áder János elnöklete alatt Jegyzők: Mádai Péter, dr. Szabó Erika Tárgyai • Hasáb Az ülés megnyitása • 9943 Napirenden kívüli felszólalók: