Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 3 (76. szám) - A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló ... - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - CSIGE JÓZSEF (MSZP):
3202 támogatást, és az az illúzió erősödött meg a bizottsági vitában is, hogy a 4+4+4, ez a "háromszor négy tizenkettes" dolog válasz a kérdésekre, mert ennek nagy hagyományai vannak a magyar oktatásügyben. Igaz, de más feltételek között alakult ki a háromszor négyes. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a szántóföldön nem lehet úgy gyalogolni, mint a köves úton. Más feltételek között más időtartamra van szükség. A következő ilyen kérdés, amiről ugyancsak ebben a vitaszakaszban szeretnék szólni, a törvénynek az a termé szete, amelyet biankó csekknek vagy feltáratlan tartalomnak tudnék nevezni. (10.40) Nevezetesen, amire már az előttem szóló képviselő úr is utalt, hogy a jogszabályra hivatkozik a törvényjavaslat, mégpedig arra a jogszabályra, amelyik még nem született me g - "ha a jogszabály másképp nem rendelkezik" közbevetéssel , olyan jogosítványokat juttat a mindenkori miniszternek - mi úgy szoktuk fogalmazni: az aktuális mindig nagyon jó miniszter, de mi van, ha egy rossz következik? , hogy semmi garancia nincs arra , hogy majd jól fognak élni velük. Nem jó dolog ez! A törvényhozás kezéből jogosítványokat kivenni mindig azt jelenti, hogy erősödhetnek a bármikori hatalom rossz sugallatai, rossz természete, centralizáló hajlama, amelyek az iskolák belső természetes fejl ődését, belső világát zavarják vagy ellehetetlenítik. Azt gondolom, hogy ez vonatkozik az óvodai kérdésre is, vonatkozik a többcélú, több képzési célú oktatási intézmények problematikájára is, amelyről Szabados képviselő úr az imént szólt, hiszen olyan önk ormányzati jogkört kérdőjelez meg az iskolaalapítók jogkörében, ami nem ildomos, másrészt félreértésekre ad alkalmat. Kisvárosokban valóban működnek olyan, kényszerből összevont intézmények - gimnáziumok és szakképző intézmények , ahol már korábban a gimn ázium bevezette a hat- vagy a nyolcosztályos képzést, és már a törvénytervezetből azt olvassák ki némelyek, hogy meg kell szüntetni a hatosztályost, mert hiszen a törvény is majd így rendelkezik. A törvényjavaslatban nem ez van. A kormányzati szándék állít ólag nem ez. De ha a gyakorlat ez lesz, a következmény ez lesz, akkor valószínűleg nem jó a szöveg, és ez nem politikai kérdés. Ez szakmai kérdés és szándék kérdése. Ebben ellenzék és kormánypárt nyugodt lélekkel egyetérthet, hiszen valamennyien az oktatás ügyben akarunk olyan szabályozást bevezetni, elfogadni, amely mindenki javára, és mindenekelőtt nem holmi lobbyk, hanem a gyermekek javára szolgál. Ez pedig pontos fogalmazást és a szándékok felismerhetőségét kívánja meg. Azt gondolom, a minisztérium sem r ejtegeti a szándékát, csak nem látszik meg jól. Tehát keresni kell - és lehet együtt is keresnünk - a jó megoldást. Úgy gondolom, hogy van olyan kérdés is a módosító indítványok között, amelyben nemigen lesz egyetértés - jó lenne, ha lenne, de nem lehet eg yelőre. Arra gondolok, hogy az Országos Köznevelési Tanács és a középiskolai tanács, illetve Közoktatáspolitikai Tanács - miket mondok, középiskolait, aki egy életen át dolgozik középiskolában, közoktatáspolitika helyett is könnyen középiskolát mond - jo gosítványait szűkíti, illuzórikussá teszi ez a törvényjavaslat. Merthogy eddig egyetértési joggal bírtak ezek a fontos intézmények, most már csak véleményezési joggal. A dolog annál furcsább, mert ebben nem következetes az előterjesztés, hiszen szerencsére , például a nemzeti kisebbségi ügyekben meghagyja az egyetértési jogot, de a magyar közoktatás egészét tekintve csak véleményezési jogot engedélyez. Azt gondolom, hogy ez is fölösleges, és nem lehet célja, nem lehet érdeke a miniszternek sem. Hiszen minél erőteljesebben érvényesül valamely területen oktatásügyben a szakmai kontroll és a különféle érdekcsoportok és vélemények behatása, annál nagyobb a lehetősége, a garanciája annak, hogy helyes döntések szülessenek. Téved, aki azt hiszi, hogy ez politikai ké rdés. Nem! Abban az értelemben sem, hogy netán valamely miniszter tegnap, ma vagy holnap a saját akaratát jobban tudja érvényesíteni. Nem erről van szó! A szakmai kérdések csak egy bizonyos tűréshatárig bírják el a politika befolyását. Azon túl kontraprodu ktívak lesznek, és a kívánt eredményt nem tudják meghozni. Bárki, aki néhány évet eltöltött iskolában, nagyon jól tudja, hogy ez így működik. Minél megvalósíthatatlanabb terveket, netán kerettanterveket erőltetnek az intézményekre, annál inkább előjön a be lső szabadság. Hiszen a
