Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 3 (76. szám) - A szervezet bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
3190 az üzletet. Ez a paragrafus felsorolja, hogy milyen bűncselekményekről, illetve szabálysértésekről van szó. Amiért nagyon súlyos a ggályok fogalmazódtak meg az alkotmányügyi bizottságban, az az, hogy nem egyértelmű a paragrafus fogalmazása, különösen a c) pontra vonatkozóan. A felvezető szöveg szerint az üzlet működésével összefüggésben kell ezeknek az eljárásoknak indulniuk az üzlet üzemeltetőjével vagy foglalkoztatottjával szemben. (9.20) Ugyanakkor a c) pont azt mondja ki, hogy az üzlet szolgáltatását igénybe vevő magatartásával összefüggésben indul ez az eljárás, illetve ilyen bűncselekmények elkövetéséről van szó. Tehát nem egyért elmű az, hogy ki az adott bűncselekményben vagy szabálysértésben az elkövető: az üzlet üzemeltetője, foglalkoztatottja egyrészről, vagy pedig az a személy, aki az üzlet szolgáltatását igénybe veszi. És itt olyan bűncselekményfajtákat sorol fel a javaslat, mint az üzletszerű kéjelgés elősegítése, kitartottság, kerítés, visszaélés kábítószerrel és ehhez hasonló bűncselekmények, illetve szabálysértési tényállások kerülnek felsorolásra. Ha átgondoljuk ezt a javaslatot, ez azt jelentheti, hogy ha egy nagy üzletb en, egy áruházban vagy egy szállodában az egyik alkalmazott szeme láttára valaki, mondjuk, egy szem kábítószernek minősülő tablettát bevesz, elvben e szerint a szabály szerint lehetősége van a jegyzőnek arra, hogy az üzletet ideiglenesen bezárhassa. A módo sító indítvány célja az volt, hogy legalább ne az eljárás megindulása adhasson okot ilyen súlyos és az üzleti életben nagyon negatív következményekkel járó intézkedésre, hanem legalább kelljen az hozzá, hogy bíróság vagy hatóság jogerős határozattal elmara sztalja az üzemeltetőt, illetve a foglalkoztatottat. Amiért restanciába tettük és nem szavaztunk róla, az az, hogy ha ez a vita el is dőlne, hogy jogerős ítéletre van szükség vagy elegendő az eljárás megindítása, ebben a formában akkor is elfogadhatatlan a javaslat, hiszen nem ad arra választ - és ezt el kell döntenie a kormánynak vagy a kormánypárti többségnek , hogy kivel szemben kívánja az eljárás megindítását vagy az ítéletet mint feltételt megvalósulandónak látni: az üzlet alkalmazottjával vagy pedig azzal szemben, aki az üzlet szolgáltatását igénybe veszi. Nagyon kérjük azt, hogy ha lehet, akkor a kormány az alkotmányügyi bizottság következő ülésére ezt átgondolva próbáljon egy olyan javaslatot beterjeszteni, amelyik egyértelművé teszi a szabályokat, és tényleg a tartalmi résztől függetlenül. Számunkra egyébként az a rokonszenvesebb megoldás, amit Dornbach Alajos képviselőtársam javasolt, tehát hogy az eljárás megindítása ne legyen elégséges, de a fő problémánk ezzel az üggyel, ismétlem, ez a fogalmazá sbeli és fogalmi zavar. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni a vita e szakaszában. (Jelentkezik dr. Világosi Gábor.) Mivel további jelentkezőt nem látok, a részletes vita e szak aszát lezárom. Következik... Világosi Gábor úr? Megadom a szót. (Megszólal egy mobiltelefon.) DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ) : Köszönöm, elnök úr... (A képviselő mikrofonja nem működik.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kérem szé pen a mobiltelefont kivinni a teremből! (Egy teremőr kiviszi a táskát, amelyben a mobiltelefon csörög.) DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! (A képviselő mikrofonja még mindig nem működik.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :