Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 3 (76. szám) - A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
3188 Ezekkel a korrekciókkal - amelyeket javaslunk megvitatni és elfogadni - támogatjuk ezt a törvényjavaslatot; amennyiben a módosításokkal is egyet tudunk érteni, természetesen az egész törvényjavaslatot támogatni fogjuk. Köszön öm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni. Fazekas Sándor úr, a Fidesz képviselője jelentkezett. Megadom a szót. Egyben felhívom a figyelmét, hogy a 15 percet az ő felszólalása sem haladhatja meg. DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Mindössze néhány gondolatot szeretnék röviden kifejteni a vezérszónoklatok végén. Azt hiszem, a mostani alkalommal és a korábban elmondottakból jó néhány dolog leszűrhető. Egyrészt az, hogy valamennyi frakció fontosnak tartja a törvényalkotást ezen a területen. Másrészt a javaslatot szakmailag döntően jónak tartották a hozzászólók. Azt is el lehet mondani, hogy szinte valamennyi vélemény ilyen volt. Az én véleményem és frak ciónk véleménye is az, hogy szerintünk is logikus, áttekinthető a jogszabálytervezet. Bizonyára szükségesek ugyanakkor módosítások, jobbító korrekciók. Ezek iránt valamennyien nyitottak vagyunk. Amennyiben ilyen jellegű anyagok benyújtásra kerülnek, azokat tudjuk támogatni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Mivel újabb jelentkezőt nem látok, megkérdezem Kontrát Károly államtitkár urat, kíváne a vitában elhangzottakra reagálni. (Dr. Kontrát Károly: Nem.) Nem kíván. Tisztelt Országgyűl és! Az általános vitát a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a mai ülésnap berekesztésének hatályával lezárom. A részletes vitára várhatóan 14én kezdődő ülésünkön kerül sor. A közúti közlekedési nyilv ántartásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Soron következik a közúti közlekedés nyilvántartásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása . Az előterjesztést T/1086. számo n, a bizottságok ajánlásait pedig T/1086/14. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az előző ülésünkön a vezérszónoki felszólalások elhangzottak, amelyek időkeretét a házbizottság napirendi javaslata 15 percben határozta meg. Kérem önöket, hogy ezt az időtartamot a ma sorra kerülő képviselői felszólalások se haladják meg. Megkérdezem, kíváne valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Kontrát Károly államtitkár urat, kíváne a vezérszónoki felszólalásokra reagálni . (Dr. Kontrát Károly: Nem kívánok.) Nem. Az általános vitát a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a mai ülésnap berekesztésének hatályával lezárom. A részletes vitára várhatóan a 14én kezdődő ülésünkön kerül sor.