Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 2 (75. szám) - A Balaton kiemelt üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló 1999. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP)
3139 előkészítője i s. Az a fajta féltés és ugyanakkor a Balaton iránti elkötelezettség vezette képviselőtársainkat, és remélem, vezetett minket is, a másik két előterjesztőt, amikor ezt a törvényjavaslatot előterjesztettük. A módosításról szóló törvényjavaslat néhány pontban pontosítja, néhány pontban nézetünk szerint olyan módon kiegészíti a korábban elfogadott törvényjavaslatot, amelyre feltétlenül szükség volt. Tegnap itt elhangzott a Házban, s azt gondolom, célzatosan hangzott el, hogy íme, ilyen a törvénykezési gyakorlat a ennek a kormánykoalíciónak, hogy máris módosítani kell egy törvényt. Én azt mondom, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy ha ez a kormány észlel egy joghézagot, márpedig április elseje egy joghézag volt, ahol az építési tilalmak egyszeriben felszabad ultak volna, s a Balaton környékén olyan helyzet alakulhatott volna ki, amit talán ellenzéki oldalról sem biztos, hogy kívánatosnak találnak; gyorsan, sürgősen kellett lépni. Az beigazolódott, és ennyiben talán igaz, ami itt elhangzott az előző napon, hogy a nagyon gyors és a nagyon sürgős tevékenységen belül mindig mutatkozhatnak joghézagok. Az én nézetem szerint - lehet, hogy ezt nem mindenki osztja, akár a koalíción belül is - helyesebb módszer az, ha látunk egy joghézagot, ha azt tapasztaljuk, ha tudjuk , hogy változtatni kell, akkor azt bátran megtesszük, még akkor is, ha kritikának tesszük ki magunkat. Nos, mindaz, ami itt ebben a módosításban szerepel, a tegnap megtartott környezetvédelmi bizottsági ülésen már úgy merült fel, hogy talán a korábbi törvé nynek a kissé gyengítése, felhígítása. Ez messze nem igaz. Ebben a módosító indítványban ugyanis, amikor arról van szó, hogy teljes közművesítettségnek mi minősül, ezt meghatározza ez a módosító indítvány, s ezt a jelenlegi hazai infrastrukturális állapoto k diktálták. Nem lehet előírni olyan területen, ahol a csatornázás még mintegy 60 százaléknál tart, ha tart, hogy a csapadékvízelvezetés is olyan módon történjen, hogy az egy teljes körű infrastruktúrát feltételez. Itt arról van szó, hogy az esetek többsé gében egy fedett árokrendszerű csapadékvízelvezetés messzemenően megfelel a jelenlegi követelményeknek, és jószerével azt jelenti az adott helyzetben, hogy pótolja annak a lehetőségét, amit majd talán csak egy évtized múlva tudunk elérni. De van ebben a j avaslatban más is, amit, úgy gondolom, talán szigorításnak kellene tekinteni, de nem szigorítás, hanem a Balaton megóvásának egyik eszköze. Miről van szó? Arról van szó, hogy milyen távolságon belül legyen abszolút tilalom a beépítésre. (9.20) Azt gondolom , hogy az, ami régirégi cél, és nem a mostani kormány alatt, és nem az előző meg az azt megelőző, hanem még azt kell mondanom, hogy az antivilágban is úgy történt, hogy minden évben újra meg újra valaki felvetette, hogy jó lenne, ha a Balatont körbe lehet ne járni. Jó lenne, ha a Balaton olyan módon lenne szabad, hogy ahhoz a vízhez, amely mindannyiunké, hozzáférhetne netalántán az a polgár is, akinek éppen nincs parti üdülője; vagy netalántán, mint régebben az üdülők, vagy netalántán, mint régebben a kivál tságosok, akiknek olyan üdülőik voltak, ahova csak ők mehettek. Én azt gondolom, hogy ma a pénz foglalja el ugyanezt a helyet. Tehát nem érzékelem, hogy ebben valami alapvető változás lenne, hiszen a polgár számára teljesen mindegy, hogy ki az, aki nem eng edi őt a vízhez. Mi azt gondoljuk, hogy ez egy lépés előre; nem egy nagy lépés, de már egy olyan kezdemény, amelyből lehet valamilyen eredmény. Nos, úgy gondoljuk, hogy mindezeknek az elérése nagyon fontos cél. Fontos viszont az is, hogy ne történjen a tör vényben olyan fajta rendelkezés, amely utóbb nem végrehajtható - a foghíjak beépítésére gondolok. Ahol olyan foghíjak vannak, amelyek beépítésre várnak, és amelyeket vétek nem beépíteni - hiszen ott akkor olyan területek maradnak, amelyek minden szempontbó l előnytelenek , ott viszont meg kell tudnunk engedni, hogy ez a beépítés rendezetten és természetesen a helyi rendezési terveknek is megfelelően megtörténjen.