Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 2 (75. szám) - A szerzői jogról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZABÓ ERIKA jegyző:
3137 szolgálatot teljesítenek a hadműveleti területen. Természetesen a későbbiekben a jugoszláv kormány másképp döntött, és betiltotta a háborúellenes tüntetéseket, ez azonban éppen azt bizonyítja, hogy a lakossági ellenállás növekszik. A másik ugyanilyen jel legű tapasztalat az, ami Montenegróban, Cetinjében történt nemrégiben, ahol szembekerültek egymással a montenegrói rendőrök és a bevonuló jugoszláv reguláris sereg. Azt gondolom tehát, már ebből is látszik, hogy ahhoz képest, hogy milyen háborús állapotok között, milyen egyoldalú információk mellett tudnak Jugoszlávia lakói tájékozódni, igenis megindult egy jelentős erjedés. Egyébként erre mutat Milosevics egyre inkább érezhető tárgyalási készsége. Mindezek alapján az az egyértelmű meggyőződésem, hogy fonto s és hasznos a Magyar Köztársaság hozzájárulásáról szóló anyag mielőbbi elfogadása, hiszen ez elősegítheti a rendezés mielőbbi megtörténtét. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem, kíváne még valaki felszó lalni. (Senki sem jelentkezik.) Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. A kapcsolódó módosító javaslatok házszabályszerű benyújtására a mai ülésnapunk végéig van lehetőség. Megkérdezem a Honvédelmi Minisztérium államtitkárát, kív áne reagálni az elhangzottakra. (Dr. Homoki János bólogat.) Homoki államtitkár úrnak adom meg a szót. DR. HOMOKI JÁNOS honvédelmi minisztériumi államtitkár : Annyiban szeretnék reagálni, hogy az ellenzéki módosító indítványt a kormány támogatja. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról a következő ülésünkön határozunk. A szerzői jogról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Soron következik a szerzői jogról szóló törvényjavaslat részletes vitája . Az előterjesztést T/728. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/728/139. számon kapták kézhez. Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, kívánnake előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Nem látok jelentkezőt. Tisztelt Országgyűlés! Kezdeményezem, hogy a módosító javaslatokat a törvényjavaslat szerkezeti rendjére és az összefüggésekre figyelemmel négy szakaszban tárgyaljuk meg. Felkérem Szabó Erika jegyzőt, ismertesse az egyes vitaszakaszokat. DR. S ZABÓ ERIKA jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A vita első szakaszában az általános rendelkezésekhez érkezett módosító javaslatok megvitatására kerül sor az ajánlás 179., valamint az ezekhez kapcsolódó 81., 85., 86., 91., 95., 102., 103., 104., 109., 119. és 1 28. pontok alapján. (9.10) A második szakaszban az egyes műfajokra vonatkozó rendelkezések módosításait kezdeményező javaslatok megvitatására kerül sor az ajánlás 80101. és a 110., valamint a 115. pontok szerint. A következő vitaszakasz a közös jogkezelés és a szankciók szabályozását tartalmazó részhez kapcsolódó indítványokra nyílik meg, amelyet az ajánlás 105114. pontjai tartalmaznak. Az utolsó vitaszakasz pedig a vegyes és a zárórendelkezésekhez érkezett módosító javaslatokat tartalmazza az ajánlás 116130. pontjai szerint.