Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 1 (74. szám) - A polgári szolgálatról szóló 1997. évi XXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről:
2970 lelkiismeret figyelembevételével a törvény jelenleg akkor teszi lehetővé, ha ahhoz a polgári szolgálatot teljesítő méltóztatik hozzájárulni, mégpedig írásban. 1997ben a törvényhozók nyilvá n tudták, hogy aki az alkotmányban előírt és a haza védelmére irányuló kötelezettségének nem kíván eleget tenni, annak a lelkiismerete olyan, hogy nemcsak a fegyveres szolgálatot, de az egyenruhát, a laktanyát, főleg a parancsolgatást el nem viseli, legyen az katonai, tűzoltói vagy bármilyen más jellegű. Képzeljük el azt a helyzetet, amikor tüzet kellene oltani vagy földrengésnél életeket kellene menteni, netán a saját becses életét is kockáztatni, milyen erős lelkiismereti ellenállásba ütközne ez az illető részéről! Meggyőződésem szerint olyan határozott lelkiismereti problémája lenne, hogy semmi ilyenben nem venne részt. Úgy tűnik, a javaslattevő felismerte, hogy a lelkiismeretre történő hivatkozás ha megáll a tűzoltóknál, megáll ez bármilyen munkavégzésné l. Mert az illetőnek tilthatja a lelkiismerete az egészségügyi munkavégzést - hát ott, kérem szépen, a sebészeten vér folyik! Esetleg, én csak feltételezem, netán utálja a gyerekeket - ha ez tényleg így van, akkor a lelkiismerete megtiltja, hogy azokkal fo glalkozzon. Alapvetően kell elgondolkodni azon, lehete az állampolgárok között - és ez az egyik legfontosabb az én nézetem szerint - olyan különbséget tenni, hogy az egyiknek a haza védelme kötelessége, míg a másiknak csak a lelkiismeretét kell védenie. F elmerül a kérdés, hogy a haza védelmére köteles magyar állampolgár vajon kötelességszerűen, adott esetben meg kelle hogy védje azt, aki a haza védelmében nem kíván részt venni. (10.50) Vajon az ő lelkiismerete meddig terjed? Mit kell neki megvédeni? Hol? Meddig terjed a hazának az a határa? Kiterjede azokra is, akik mindezekben nem kívánnak tudatosan részt venni? Ez egy alapkérdés, és meggyőződésem szerint most már mélységesen el kellene gondolkodni azon, hogy az individuum határai hol vannak. Lehetségese közösségben élni, közösségbe beilleszkedni, annak minden előnyét élvezni, mindeközben pedig másokra hárítani az összes olyan terhet, amely az ő lelkiismeretével már nem egyeztethető össze? Tisztában vagyok azzal, hogy kitűnő nyugateurópai példákat lehet felhozni. Például Németországban éveken keresztül hosszú vita folyt, éspedig ellentmondásos vita az alkotmánybíróság előtt is a német alkotmány 4. cikkely (3) bekezdésének 1. pontja értelmezése körül. Hasonló kérdésről van szó, mint amiről beszélünk. Kezd etben vala ott is csak odáig mentek el, hogy a lelkiismereti kérdés olyan kérdés, amelyet nehéz ugyan eldönteni, de bizonyos feltételeket mégiscsak szabni és vizsgálni kell, hogy vajon az illető valóban lelkiismereti okból teszie, amit tesz, illetve nem t eszi, amit nem tesz, avagy pedig kifejezetten arról van szó, hogy valami alól ki akar bújni. Ehhez tehát valamilyen feltételrendszer kell. De nem állt itt meg az ügy, és ez a veszélyes az egész dologban. Nem állt meg, hanem ezt követően elkezdődött egy oly an akció, amely úgy tűnik, hogy hosszabb idő után még eredményes is volt Németországban, amely azt mondja, hogy az is a lelkiismeret ellen van, ha vizsgálják, hogy tényleg lelkiismereti kérdése az illetőnél. Nem tudom, hogy ez érthetőe... Ha én azt mondo m, hogy ez az én lelkiismereti problémám, és ezt valaki vitatni merészeli, akkor belegázol az én lelkiismereti ügyembe, az én szabadságomba. Hát ha idáig történik az individuum kiterjesztése, akkor, tisztelettel, tudomásul kell venni, hogy a közösség, a kö zösség érdekei nemcsak másodrangúvá, nemcsak harmadrangúvá válnak, hanem elsüllyednek, és azt kell mondanom, hogy aztán már kereshetjük azt, hogy a törvényesség határai hol vannak - hiszen az is csak lelkiismereti kérdés! Nos, tisztelt Ház, azt gondolom, h ogy a módosító javaslaton mindazt, amit elmondtam, nem lehet számon kérni. Ez egy sokkal nagyobb lélegzetű, és azt gondolom, komoly társadalmi vitát is okozó, mégis reményeim szerint az ország túlnyomó többségének egyetértésével meghozható módosítást igény el. Világossá kell tenni azokat a határokat, amely határokat lelkiismeretre hivatkozással nem lehet átlépni.
