Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 9 (47. szám) - A Országgyűlés új munkarendjéről történő név szerinti szavazás eredményének ismertetése - A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma elnöksége tisztségviselőjének és tagjainak megválasztása - DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz):
264 Attilát, Csernus Jánost és Tátrai Esztert a Magyar Televízió K özalapítvány kuratóriuma elnökségének tagjává. Tehát ez a javaslat az, ami most önök elé került, ez került kiosztásra. Ez az, amiről dönteni fogunk. Ilyen értelemben nem volt felesleges Kuncze Gábor felszólalása, hiszen így minden félreértést el lehetett o szlatni. Újabb ügyrendi javaslattal jelentkezett Nagy Sándor képviselő úr. DR. NAGY SÁNDOR (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Mindössze néhány mondatot szeretnék mondani. Nem is olyan rég, tegnap délután 1 órakor Orbán Viktor minisztereln ök úr mondott egy beszédet, és a sors szeszélyéből fakadóan úgy alakult, hogy a Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében én reagálhattam rá. Akkor ebben a reakciómban úgy véltem, é s vissza is igazoltam, hogy a miniszterelnök a korábbiaknál másabb hangot ütött meg, megszólította az ellenzéket, együttműködést kért tőlünk sok fontos kérdésben, és valószínűleg - ahogy mondja egyik képviselőtársam - hiba volt nekem ezt akkor visszaigazol ni. (Közbekiáltás a Fidesz padsoraiból: Mi az ügyrendi?) Mégis úgy gondolom, hogy így volt tisztességes, és csak azért kértem most szót, hogy elmondjam: úgy tűnik, hogy ez a színjáték mindössze egy napig tartott - még addig sem. Ami most, ma délután az Országgyűlésben történik, ugyanis nem egyeztethető össze nemcsak egy konszenzuskereső szándékkal, hanem az elemi józan ész legminimálisabb szabályaival sem! Nyilvánvaló, önök is tudják, hiszen föl sem tételezem, hogy ne látnák át, hogy ami itt történik, az egy színjáték. Méghozzá a legrosszabb fajtából való, méghozzá cinikus! (Közbekiáltás az SZDSZ padsoraiból: Így van!) Ezért mindössze azt szeretném mondani, hogy mivel ez a javaslat ebben a formában természetesen nem oldja meg a problémát, mivel láthatóan a kormányoldalról arra az alapvető kérdésre még csak minimális formában sem kívánnak reagálni, amit Kovács László frakcióvezető úr tett fel, hogy hogyan gondolják önök, hogy minősítik a MIÉP azon álláspontját, hogy dupla olyan képviseletet kér az ellenzéki oldalon, mint a Szocialista Párt, és ezért nem jön létre (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban.) - természetesen nem jöhet létre - megállapodás, hiszen erre játszanak önök, hogy ne jöjjön létre a televízió kuratóriumának elnö ksége! Ezért ez a javaslat természetesen nem felel meg a médiatörvény előírásainak, és mivel törvényellenes, törvénytelen, ebben a szavazásban a Szocialista Párt nem fog részt venni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP, közbeszólások a Fidesz padsoraiban.) ELNÖ K (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Most, hogy tisztáztuk, hogy melyik az a javaslat, amiről dönteni fogunk, a médiatörvény korábban ismertetett rendelkezéseinek megfelelően a jelöltekről az Országgyűlés különkülön határoz, és elfogadásukhoz a megv álasztott országgyűlési képviselők több mint felének, azaz 194 képviselőnek az igen szavazata szükséges. (22.30) Tisztelt Országgyűlés! Most tehát a határozathozatal következik. Az önök előtt lévő határozati javaslatnak megfelelően indítványozom, hogy a Ma gyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége elnökévé Bakó Lajost válassza meg az Országgyűlés. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetérte a javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - 185 igen, 0 nem, 1 tartózkodás. - Az Országgyűlés nem hat ározatképes. - Horn Gábor: Ez nem sikerült! Bakó Lajos nem!) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés jelenleg nem határozatképes, úgyhogy kérem a munkatársakat, szóljanak a frakciókban, illetőleg a folyosón lévő képviselőknek, hogy fáradjanak az ülésteremb e! Hamarosan megismételjük a szavazást. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Meddig várjunk még? - Szavazzunk! - Nem jönnek össze! - Egy név szerintit! - Rövid szünet.) Teljesítve az ellenzéki oldalról érkező igényeket.... (Jelzésre:) Igen, Szájer József üg yrendi javaslatot kíván tenni? DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz) :