Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. május 5 (68. szám) - A közterület-felügyeletről szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Áder János): - ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): - ELNÖK (dr. Áder János):
2539 Megnyitom a következő vitaszakaszt, amely az ajánlás 113127. pontjait tartalmazza. Megkérdezem, kíváne valaki felszólalni. (Senki nem jelentkezik.) Jelentkezés nem történt. A részletes vita e sza kaszát is lezárom. Megnyitom az utolsó vitaszakaszt az ajánlás 1. és 2. pontja szerint. Megkérdezem, kíváne valaki felszólalni. Megadom a szót Weszelovszky Zoltán képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Párt. DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm szép en a szót. Tisztelt Elnök Úr! Itt egyetlenegy módosító indítványom mellett szeretnék szólni, ez az ajánlás 1. számú pontja. Ebben tulajdonképpen három pozíció változik meg. Az egyik az, hogy a szöveg kiegészül azzal, hogy: "Az Országgyűlés a közterület ren djének és tisztaságának...", tehát a "tisztaság" fogalom vagy szó betoldódik ide. A második változtatás az, hogy az eredeti szöveg úgy szól: "a közterületen elkövetett kisebb súlyú jogsértések hatékonyabb megelőzése...". Ez megint egy szubjektivitás, mi az , hogy "kisebb súlyú"? Nem hiszem, hogy szerencsés ennek az így történő használata, helyette azt a szövegjavaslatot terjesztettem elő, hogy "Az Országgyűlés a közterület rendjének és tisztaságának védelme, valamint annak rendjét megbontó jogsértések..." - s a többi. A harmadik szövegbeli módosítás az - mint ahogy már említettem , hogy a "közszolgálati" szó vagy fogalom - nemcsak szó, hanem reményeim szerint mint fogalom is - beépül ide, és ennek a "közszolgálati"nak, azt gondolom, lehetnek következményei. Tudniillik önmagában arra, hogy rend és tisztaság, akár azt is mondhatjuk, hogy részletkérdés. Inkább az lehet a kiindulópont, hogy közszolgálatról beszélünk, a közszolgálat pedig - értelmezésem szerint - a polgárok érdekében végzett tevékenység. Ha azt t ekintjük, hogy mi itt a kulcsszó, akkor a kulcsszó a "szolgálat" vagy a "szolgál" ige, amire az értelmező szótár azt mondja, hogy valamilyen eredménnyel jár, vagy valamilyen mértékben hasznára van valakinek - és ez a lényege a dolognak, hogy hasznára lenni valakinek. Úgy érzem, minden eddigi kritika, ami részben jogos volt a közterületfelügyeletekkel szemben, valahol ebben az irányban keres támaszt magának, tudniillik ha ezek a közterületfelügyelők kellőképpen hasznára akarnak lenni a társadalomnak, a pol gároknak, akkor valószínűleg nem csak és kizárólag a tilosban parkoló autók felírásával foglalkoznak majd - ami, zárójelbe teszem, fontos része az ő tevékenységüknek, azt hiszem, ha ezt nem tennék, akkor két perc alatt káosz lenne a városainkban ; ugyanak kor ha hasznosak akarnak lenni, akkor azokat az igényeket, azokat az elvárásokat fogják sokkal jobban teljesíteni, amelyek a polgárok felől megfogalmazódnak. És ha innen tekintjük a dolgokat, akkor rögtön kiderül, hogy a tisztaság, a kutyapiszok kérdése... - s a többi, ami a polgármesteri meghallgatásokon gyakori téma szokott lenni, tudják képviselőtársaim , azt gondolom, rögtön közvetlen lesz ez az egész gondolatkör. Én tehát azt gondolom, ebből kell kiindulni. Ha ez a központi célkitűzés és szándék, akko r ez determinálhatja a tényleges történéseket és nem utolsósorban magának a törvénynek a hatóerejét. Köszönöm szépen. (Göndör István tapsol.) ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra jelentkezett Zakó László képviselő úr, Fü ggetlen Kisgazdapárt. ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP) : Köszönöm szépen. Csak szeretném bejelenteni, hogy a 2. számon nyilvántartásba vett módosító javaslatomat visszavonom, miután Weszelovszky képviselőtársam hasonló, de teljesebb körű javaslatát a bizottságok és a kor mány már elfogadta. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni. (Senki nem jelentkezik.) Senki nem kíván. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát és a részletes vita egészét is lezárom.