Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. május 4 (67. szám) - A szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló 1996. évi LXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - CSIZMÁR GÁBOR (MSZP):
2463 középfokú szakképzés kikerül abból a kedvezményezett helyzetből - ami a jelenlegi színvonalát biztosította , amelyben alapvetően számíthatott erre a szakképzési hozzájárulási összegre. Ugyanakkor telje sen bizonytalan, hogy a felsőoktatás felé nyitva vajon mekkora összeg kerül ki az eddigi középfokú szakképzés által igénybe vehető alapból. Sági József említette, hogy 1520 százalék között van a szakképzési hozzájárulás aránya a teljes finanszírozásban, d e azt nem szabad elfelejteni, hogy ha azt néznénk, hogy a technikai felszereltség, a berendezések milyen arányban és milyen forrásból származnak, akkor igenigen magas ehhez képest a szakképzési hozzájárulás aránya. Az teljesen világos, hogy kedvezőtlenebb helyzetbe kerül a középfokú szakképzés, de semmiféle modellszámítást nem tudunk, és lehet, hogy nem is lehet készíteni arra, hogy milyen mértékben. Ha kiderülne, hogy a jelenlegi összeg kétharmadát elveszti, akkor lehet, hogy azt mondanánk, hogy ezt a tör vényt semmiképpen nem szabad ilyen módon meghozni. Tehát valóban valamilyen módon korlátozni kell a másik két megnyitott irányt a felsőoktatás területén, amely eddig nem élvezhette a szakképzési hozzájárulás kedvezményét, holott szakképzést végez. A nyitás indokolt, de valóban valamilyen korlát kell. Jelenleg leginkább az akkreditált felsőfokú szakképzésre való szorítása az egyetlen lehetőség, amely ezt korlátozni képes. A vállalatok, a munkáltatók, szakképzési hozzájárulásra kötelezettek felhasználása teki ntetében nemcsak bizonytalanság áll fenn, hanem a kérdés tartalmi, érdemi részével is gondok vannak, hiszen ha nemcsak OKJ szerinti szakképzést végezhet, amelyhez tudjuk, hogy egy vállalatnak nem volt lehetősége, és nem igazán tudott ezzel élni, de ha egyi dejűleg történik a viszonylag kontroll nélküli felhasználás lehetősége - a kontroll nélkülit a szakmai behatárolás alatt értem , és közben 0,5 százalékra emelkedik, akkor megint egy olyan irányban nyílik meg az eddigi szakképzési hozzájárulásnak egy újabb felhasználása, ami teljesen bizonytalanná teszi a középfokú szakképzés helyzetét. Úgyhogy azt tudom javasolni a kormányzatnak és az előterjesztőnek, hogy valamilyen módon tekintse át azt, hogy milyen arányban, milyen mértékben változik meg a középfokú sza kképzés ilyen irányú alapfelhasználása, mert különben az egész egy sötétbe való ugrás. Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra jelentkezett Csizmár Gábor képviselő úr, Magyar Szocialista Párt. Megadom a s zót. CSIZMÁR GÁBOR (MSZP) : Elnök úr, köszönöm a szót. Talán két perc sem lesz a megjegyzésem. Balczó Zoltán képviselőtársam mondott egy furcsa jelzőt a szakképzésre. Azt mondta, hogy eddig kedvezményezett helyzetben volt. Azt gondolom, hogy ez egy rosszul eltalált jelző, mert akármihez viszonyítjuk, nem feltétlenül lehet kedvezményezettnek nevezni a magyar szakképzés helyzetét. Ami a felsőoktatással kapcsolatos forrásokat illeti, az előbb az államtitkár úr a felsőoktatási integrációról szóló törvényjavaslat kapcsán azt jelentette nekünk, hogy a világbanki tárgyalások eredményesen haladnak, tehát mintegy 50 milliárd forintos forráshoz fog jutni - fejlesztési forráshoz - a felsőoktatás. Éppen ezzel összefüggésben legalábbis meggondolandó, hogy mennyire nyitjuk meg ezt a kasszát. És éppen azért - és itt egyetértek Balczó Zoltán képviselőtársammal , mert nem tudjuk, hogy az ilyen lépéseknek milyen következményei lesznek, éppen ezért hívtam fel a figyelmet arra, hogy az arányokra nagyon vigyázzunk, mert ha itt na gy forráseláramlás lesz a szakképzésből, az helyrehozhatatlan károkat okozhat. Sági József képviselőtársam hozzászólása azt mutatja, hogy ezek szerint talán van lehetőség a bizottságban valamifajta olyan szakmai kompromisszum kimunkálására, amely ezt a ves zélyt elhárítja, hogy rövid időn belül nagy forrás kerüljön ki a szakképzésből. Köszönöm a figyelmet.