Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. május 4 (67. szám) - Rozgonyi Ernő (MIÉP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Mi lesz a sorsa a 62. számú vasútvonalnak?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - ROZGONYI ERNŐ (MIÉP):
2406 DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Köszönöm a szót, igen tisztelt elnök asszony. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Igen tisztelt Dán Képviselő Úr! Biztosíthatom önt arról, hogy az én szemeimet egyaránt csípi a makói hagyma és a sertésbűz is, enne k következtében bármelyikre válaszolok (Derültség.) , és megtisztelő a kérdés, hogy egyáltalán feltette nekem. Úgy gondolom, a sertésügyet illetően ma már részletes vita folyt itt e Házban, és lényegében kijegecesedett az a való tényállás, hogy a Földművelé sügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a rendelkezések sorát hozta annak érdekében, hogy a sertésválság Magyarországon kezelhető legyen. Sajnos ezeket a rendelkezéseket azonban áthágják, a termelőket becsapják. Ezért elrendeltem, hogy rajtaütésszerűen elle nőrizni kell a sertések felvásárlását, a sertéshús és húskészítmények gyártását és forgalmazását, annak higiénés feltételeit, eredetét, minőségi tanúsítványát és a beszerzési árat is tartalmazó számlázását. Ha ezek nincsenek rendben, ebben az esetben kezde ményeznie kell az illetékes minisztériumi vizsgálatnak a vágóhíd, illetőleg az árusítóhely azonnali betiltását. Ez, úgy gondolom, egy olyan szankció, amely adott esetben segíthet felszámolni azt a válsághelyzetet, ami kialakult a sertésfronton. Ami az impo rt kérdését illeti, ma már ismertettem azokat az adatokat, amelyeknek a lényege az, hogy az EUs és a WTOs importunk durván 26 ezer tonna, amíg az exportunk 102 ezer tonnát meghaladó mennyiség. (16.40) Ez azt jelenti tehát, hogy a szerződések betartása eg yaránt az érdekünkben áll. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.) Rozgonyi Ernő (MIÉP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Mi lesz a sorsa a 62. számú vasú tvonalnak?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm a miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Rozgonyi Ernő, a MIÉP képviselője, kérdést kíván feltenni a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszternek: "Mi lesz a sorsa a 62. számú vasútvonalna k?" címmel. Képviselő urat illeti a szó. ROZGONYI ERNŐ (MIÉP) : Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A 62. számú vasútvonal Barcsról indul, és megy Középrigócon át Villányig mintegy száz kilométer hosszan. A vonal egyes sza kaszain már csak 40, illetve 20 kilométer/óra sebességgel lehet haladni. A pécsi igazgatóság vezetője azt nyilatkozta az elmúlt években a Somogyi Hírlapban és a Dunántúli Naplóban, hogy Harkány és Középrigóc között a vasúti közlekedést fel lehetne cserélni autóbuszokra, a vonalrészt pedig át kell építeni kerékpárútnak. Ezt a szemléletet átvette a Drávavölgyi Regionális Vasút vezetője is, akihez az említett vonalrész vezetése tartozik. A vezérigazgatóság műszaki igazgatóhelyettese pedig azt nyilatkozta, hog y aki az ormánsági vasútra csak egy forintot is mer költeni, azt 24 órán belül elbocsátják. A 62. számú vonalat a század elején építették, azóta sem volt ilyen nagyarányú fejlesztés az Ormánságban. Egy közeli vonal fejlesztésére Pécsvárad és Palotabozsok k özött 100 milliót kapott az igazgatóság, de fejlesztés helyett vonatpótló autóbuszok üzemeltetésére költötték az összeget. Az úgynevezett BZszerelvény üzemeltetése csak fele ennyibe került volna. Ki érti ezt? Tegyék rendbe - ez a kérés - a 62. számú vonal at a fővonalakról felszedett sínekkel, mert az Ormánságnak szüksége van a vasútra. A vasútellenességet száműzni kellene a közlekedéspolitikából.