Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. május 3 (66. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről:
2236 eljárás tűrésére. Azonban ez a jogszabály elsősorban az önkormányzatokat érintő eljárások igényeinek kielégítésére lett megalkotva - illetve akkor még tanácsoknak hívták őket , ahol egy szelídebb államigazgatási eréllyel kell kezelni az állampolgárok ügyeit. A bűnügyi nyilvántart ásban szereplők között azonban számos olyan szereplő található, akivel szemben keményebb, határozottabb és végső esetben a testi kényszert sem nélkülözhető eljárásra van szükség. Azt azért valamennyi képviselőtársam beláthatja, hogy egy építési vagy bontás i engedélyt kérő, egy őstermelői igazolványt kiadó, egy örökbefogadási eljárást megindító vagy szociális segélyt kérelmező ügyféllel való bánásmódtól eltérő eljárást igényel a bűnügyi nyilvántartásban már szereplő vagy ott szereplésre kötelezett érintettek némelyike. Az államigazgatási eljárási törvény viszont nem tartalmaz rendelkezéseket a testi kényszer alkalmazására. A MIÉP képviselőcsoportjának ugyanaz a kétsége a DNSprofil nyilvántartásával, mint az előző pontban kifejtett daktiloszkópiai és fényképn yilvántartással kapcsolatban. A tervezet 43. §a rendelkezik a DNSminta levételével kapcsolatosan ugyanúgy, mint a daktiloszkópusok és a fényképészek vonatkozásában. (15.10) Ha szükségessé válik, akkor a nyomozó hatóság intézkedik a DNSminta levétele cél jából. Megjelenik az igazságügyi szakértő, hogy hajszálat vagy szájnyálkahártyatörletet vegyen a gyanúsítottól. A gyanúsított köteles alávetni magát a mintavételnek, és tűrni köteles a mintavételt. Az adatközlést és a mintavételt a javaslat 44. § (1) beke zdése szerint külön jogszabályban meghatározott formában és módon kell teljesíteni, de ennek megjelölését a törvénytervezet sajnos nem tartalmazza. A 44. §hoz fűzött miniszteri indoklás a mintavételi eljárásnak ismét az 1957. évi IV., az államigazgatási e ljárásról szóló törvény szerint kötelezi a gyanúsítottat. Ha viszont a gyanúsított megtagadja a közreműködést, akkor ezen államigazgatási eljárási törvény szerint megáll a tudomány. Erre tekintettel ebben az esetben is szükségesnek tartjuk a testi kényszer alkalmazásának a befogadását a javaslatba olyan esetekben, amikor a gyanúsított megtagadná az együttműködést a mintavételi eljárásban. Ebben a nyilvántartási körben is e törvény tárgyalásakor kell eldöntenie a tisztelt Háznak, hogy kívánjae a mintavétel kikényszerítését, vagy lényegében az ellenérdekelt gyanúsított mérlegelésére bízza annak biztosítását a bűnügyi nyilvántartás számára. Ezt a problémát az imént egyébként már dr. Kiszely Katalin is felvetette, csak más megoldást javasolt. (Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Mivel a képviselőcsoportom nevében az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény alkalmazásának mellőzését javasoltam e két nyilvántartási kör számára történő nyilvántartási adat- és m intavétel esetében, a félreértések tisztázása végett szükségesnek tartom az államigazgatási eljárási törvény és a tervezet közötti kapcsolat meghatározását. Az államigazgatási eljárási törvény szerint "államigazgatási ügy minden olyan ügy, amelyben közigaz gatási szerv az ügyfelet érintő jogot vagy kötelezettséget állapít meg, adatot igazol, nyilvántartást vezet, vagy hatósági ellenőrzést végez". A bűnügyi nyilvántartás tipikusan ilyen szerv kezébe kerül, amely a közhitelesség igényével adatot igazol, nyilvá ntartást vezet. A tervezet elfogadása esetén e törvényben meghatározottak szerint végzi feladatát, és eltérő rendelkezés hiányában e jogszabály rendelkezéseit kell alkalmaznia. Eltérő rendelkezés viszont nincs, illetve csak olyan van, amely kényszerintézke dést nem tesz lehetővé. A daktiloszkópiai és fényképnyilvántartás, valamint a DNSminta nyilvántartása részére történő adat- és mintavétel rögzítése vonatkozásában képviselőcsoportunk módosító javaslatokat ajánl befogadásra az előterjesztőnek. A módosító j avaslataink arra irányulnak, hogy a bűnügyi nyilvántartás részére az adat- és a mintavétel a gyanúsítottaktól eredményesen kikényszeríthető legyen azokban az esetekben is, amikor az együttműködést a gyanúsított kifejezetten megtagadja, vagy az eljárás lefo lytatásával szemben ellenállást tanúsítana. A módosító javaslataink elfogadása esetén nyugodt lelkiismerettel tudná támogatni a képviselőcsoportunk a tervezetet, mivel annak tartalmával egyetértünk, természetesen a céljával is. A tervezetet előrelépésnek t artjuk a korábbi