Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. április 29 (65. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök:
2186 ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm az Országgyűlés tagjait és mindazokat, akik figyelemmel kísérik a munkánkat. (Zaj.) Az MSZP és az SZDSZ képviselőcsoportja kezdeményezése alapján az Országgyűlés rendkívüli ülését megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Herényi Károly és Világosi Gábor jegyzők lesznek a segítségemre. Ti sztelt Országgyűlés! (Közbeszólások: Nem halljuk!) Ha valaki nem hallja, azon lehetne segíteni azzal, ha esetleg egy kicsit nagyobb csend lenne. (Közbeszólás: És lehet hangosabban beszélni!) Ez talán egy segítség. A másik segítség, amit a technikusoktól ké rhetek, hogy esetleg egy kicsit nagyobb hangerővel közvetítsék az elnöki pulpitusról elhangzottakat. Azok számára, akik esetleg nem hallották, megismétlem, hogy a rendkívüli ülést az imént megnyitottam, bejelentettem, hogy kik lesznek jegyzőként a segítség emre. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Áder János) : Most a napirend előtti felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök : Elnök Ú r! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Bizonyára önök is egyetértenek velem abban, hogy nemcsak ez az április, hanem valahogy az egész ezredév szeszélyesre sikeredett. És mintha minden szeszélyességét ráadásul ebben a térségben akarná kitombolni. Lassan meg s em lepődünk azon, ha történik valami olyan, amire tíz, húsz vagy akár harminc éve nem volt példa Magyarországon. Beletörődnünk mindenesetre nem szabad a váratlan eseményekbe, legalábbis olyan értelemben nem, hogy ne vegyük észre mások szenvedéseit, az embe ri tragédiákat, hogy ne tegyünk erőfeszítéseket az újabb akadályok leküzdésére, és ne dolgozzunk a lehető legjobb megoldásokon. Ebben az évben alapos leckét kaptunk abból mindannyian, hogy ha hirtelen, szinte minden előrejelzés nélkül történik valami, ami emberéleteket, nemzedékek munkáját vagy otthonok ezreit veszélyezteti, akkor higgadtan és józanul kell végiggondolnunk, hogy mi a teendő, mi telik az erőnkből, mit áldozhatunk fel anélkül, hogy másnak a kárára menne. Cselekedni csak akkor lehet, ha ezekre a kérdésekre határozott választ adtunk. Így van ez a koszovói helyzettel, a Jugoszláviára mért NATOcsapással is. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Koszovóban a legsötétebb középkort idéző embertelenségek sorozata történt és történik, módszeres gyilkosságok, töm eges erőszaktétel, kísérlet egy egész nép megsemmisítésére, elkergetésére és elűzésére. Ezt senki sem nézheti tétlenül, senki nem is tudja tétlenül nézni. A nemzetközi közösség évek óta próbálkozott különböző nemzetközi fórumokon a Jugoszláviában egymás me llett élő etnikumok konfliktusainak békés úton történő rendezésére. Volt idő alaposan, többször is átgondolni a dolgokat. Ma már mindannyian tudjuk, a szerb vezetés a tárgyalásokat arra használta fel, hogy időt nyerjen, előkészítse és megindítsa népirtó ak cióját. A nemzetközi közösségnek nem maradt más választása, csak katonai erővel védheti meg az albán kisebbség életét, és csak katonai csapásokkal akadályozhatja meg, hogy az erőszak tovább terjedjen. A szomszédságunkban történő események olyanok, amelyek nem hagyhatnak hidegen bennünket. Egyrészt nemzetünk több mint 300 ezer tagja él egy olyan országban, ahol a kormányzat módszeresen irtja a nemzeti kisebbségeket. Ez a tény alapjaiban befolyásolja viszonyunkat a most folyó eseményekhez, de ha nem is élnéne k magyarok a mai Jugoszlávia területén, vajon nem lennee kötelességünk saját országunk és a szomszédos népek érdekében mindent megtennünk, amit csak lehetséges?
