Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. április 13 (62. szám) - Kovács Kálmán (SZDSZ) - a környezetvédelmi miniszterhez - "Mit kíván tenni miniszter úr annak érdekében, hogy jelentős önkormányzati beruházások ne hiúsuljanak meg?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ):
1962 Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem Göndör István képviselő urat, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. Öné a szó, képviselő úr. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnos a válaszát nem tudom elfogadni. Ön nagyon ügyesen megkerülte - egy tőzsdén lévő cégnél az árfolyam az, ami kifejezi az üzleti értéket. Ha akceptálom is az ön által felsorolt érveket, akkor is elfogadhatatlan, hogy piacgazdaságban tőzsdén lévő, nem stratégiai vállalatot megvásároljanak közel 300 százalékos árfolyamon akkor, amikor ezt sosem érte el, az adófizetők 3 milliárd forintján! Ez a döntés, úgy érzem, semmilyen üzleti logikával n em magyarázható, nincs gazdaságossági számítás, amivel ez megtámasztható - hacsak nem a Mahirnak ebben az üzletben vagy az ügyletben játszott szerepével! Ismételten mondom, nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tekintettel arra, hogy a képviselő úr nem fogadta el az államtitkár úr válaszát, kérdezem tehát önöket, elfogadjáke az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 170 igen, 103 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett elfogadta az államtitkár úr válaszát. Kovács Kálmán (SZDSZ) - a környezetvédelmi miniszterhez - "Mit kíván tenni miniszter úr annak érdekében, hogy jelentős önkormányzati beruházások ne hiúsuljanak meg?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Kovács Kálmán, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője, interpellációt nyújtott be a környezetvédelmi miniszterhez: "Mit kíván tenni miniszter úr annak érdekében, hogy jelentős önkormányzati beruházások ne hiúsuljanak meg?". Kovács Kálmán képviselő urat illeti a szó. KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ) : Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az előző kormányzati időszakban, '98. június 9én jelent meg az Önkormány zatok Közlönyében a döntés a céltámogatások odaítéléséről. E döntés után a sikeresen pályázó önkormányzatok - itt több száz önkormányzatról van szó összességében - benyújthatták pályázatukat a Vízügyi Alaphoz - most vízügyi célelőirányzatnak hívjuk , a Kö zponti Környezetvédelmi Alaphoz. A Vízügyi Alapnál a '98as év folyamán, az előző és a jelenlegi kormányzat idejében lefolytatták a pályázatok elbírálását, megszülettek a döntések. A Központi Környezetvédelmi Alapnál már a jelenlegi kormányzat idején, nove mber 9én történt a bírálat a beadványokról, amelynek eredményeként a pályázatok nagy részét formai okok miatt elutasították; az említett formai hibák jelentős része nehezen értékelhető tényleges hibaként. A pályázatok másik, alakilag megfelelő részét pedi g forráshiány miatt utasították el. Kaptak az önkormányzatok ígéretet, nyújtsák be javításokkal újra a pályázatot. Ezekután a pályázatokat az önkormányzatok még egyszer benyújtották, javítva, és a Környezetvédelmi Minisztérium idén március 22én újra elbír álta ezeket, a döntés nem sokban tért el az előzőtől: minden pályázatot elutasítottak. Az indoklás megegyezett a korábbival: az egyik részét forráshiány miatt, a másik részét formai hiba miatt dobták vissza. Ezzel a döntéssel a céltámogatásban és a Vízügyi Alapból részesülő önkormányzatokat lehetetlen helyzetbe hozták, hiszen az önkormányzatok a megyei területfejlesztési tanácstól és saját erőből