Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 9 (47. szám) - Dr. Csáky András (MDF) - a gazdasági miniszterhez - "Csőd szélén a Mol" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
182 felújítása során jelentős önkormányzati pénzeket fordítanak a beruházásokra. Központi támogatással megvalósuló beruházás esetén pedig áttételesen az állam nyújt kam atmentes hitelt a részvénytársaságoknak. Megítélésem szerint - bár a kilátások kedvezőek - nem áll úgy a magyar gazdaság, nincsenek olyan helyzetben az önkormányzatok, hogy ezt megengedhessék maguknak. Többen figyelmeztettek, hogy ha szóvá teszem ezt a nyi lvánvaló igazságtalanságot, két dolgot érhetek el: vagy leállnak az ilyen jellegű beruházások, vagy megemelik a gáz és a villany árát. Igaz - tették hozzá cinikusan , ez utóbbi esetében legalább tudnánk, hogy miért. (Az elnök a csengő megkocogtatásával je lzi a felszólalási idő leteltét.) Itt még beszélni lehetne az eszközarányos... ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Képviselő úr, már nem lehetne beszélni! DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF) : Igen, már nem lehetne beszélni... Befejezésül: úgy gondolom, hogy ez nagyon igazságtal an metódusa a beruházásoknak (Az elnök ismét csenget.) , és kíváncsian várom a kormányzat véleményét a problémával kapcsolatban. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpellációra Bogár László államtitkár úr válaszol. DR. BOGÁR L ÁSZLÓ , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön is kicsit kifutott az időből, mert valóban egy nagyon hosszú és bonyolult kérdésről van szó. Remélem, ez engem nem fenyeget, legalábbis igyeks zem majd rövidre fogni, bár nagyon nehéz ebben a rövid négy percben összefoglalni mindazt, amit ezzel a valóban bonyolult históriával kapcsolatban el kellene mondani. Azzal kezdeném - mivel ez a súlyosabb probléma, elsősorban nyilván a gázközművek ügyére s zeretnék kitérni , hogy a nagynyomású gázlétesítményeket a törvény értelmében csak a gázellátási engedéllyel rendelkező Mol Rt. üzemeltetheti. A korábban megindult gázhálózati fejlesztések önkormányzati kezdeményezések voltak, ahogy ön is említette, és me glehetősen bizonytalan forrásokkal rendelkeztek. Ez annyit jelent, hogy a tervezett teljes bekerülési költség a beruházás indulásakor általában nem állt rendelkezésre. (14.50) A beruházás részét képezte nyilván minden esetben a gázátadó állomás is, amelyet elkészülte után a törvényi szabályozás miatt az önkormányzatok - ahogyan ön is említi - kénytelenek voltak eladni a Mol Rt.nek. A Mol Rt. ekkor minden esetben gazdasági alapon vizsgálta meg, hogy mi az aktuális gázátadó állomásnak az üzleti értéke, azaz a várható 15 éves gázforgalomból származó haszonból számította vissza a gázátadóra megajánlott összeget. Ezt az adásvételi szerződésben aztán rögzítették, amelyet mind az önkormányzatok, mind a Mol Rt. aláírtak. A megajánlott ár esetében a megtérülés volt a Mol Rt. elsődleges szempontja nyilvánvalóan, az így kiszámított összeg a legtöbb esetben valóban, érthető okokból kisebb volt, mint a tényleges bekerülési költség, ám ez csak azt jelenti, hogy a Mol saját maga a beruházás egészét nem finanszírozhatta vol na meg, hiszen a várható gázforgalom alapján a tényleges bekerülési költségek nyilvánvalóan azt mutatták, hogy a beruházás egésze, legalábbis a Mol számára üzleti szempontból szemlélve nem rentábilis. Abban az időben a Mol Rt. ezekbe a beruházásokba nem fo lyt bele, azok gazdasági konstrukcióit, bekerülési költségeit nem is tudta ellenőrizni. Az önkormányzatok így sajnos eleve deficites beruházásokba ölték a pénzüket. Azt azonban nehéz volna elvárni, hogy az így megépített létesítményeket a későbbi vevő a di ficittel együtt vásárolja meg. A Mol Rt. annyit ajánlott, ami számára minimális megtérülést biztosít, és azt az önkormányzatok - igaz, alapvetően kényszerűségből - elfogadták. A fizetési konstrukció kiválasztásának minden esetben valójában üzleti alapja vo lt.
