Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 9 (47. szám) - T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) - a pénzügyminiszterhez - "Már a siker sem garancia?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter:
169 T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) - a pénzügyminiszterhez - "Már a siker sem garancia?" címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : T. Asztal os Ildikó asszony, az SZDSZ képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszter úrnak: "Már a siker sem garancia?" címmel. Képviselő asszonyt illeti a szó. T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ) : Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hó napokban hozzászokhattunk a botrányos kinevezésekhez, és úgy látszott, már nem is nagyon okozható meglepetés ez ügyben. December elejéig úgy hihettük, lehetett olyan illúziónk, hogy vannak olyan vezetők, akik ugyan állami céget igazgatnak, de szakmai múltj uk, illetve sikereik megvédik őket a leváltásuktól. Bevallom őszintén, ilyen vezetőnek gondoltam magam is Apatini Kornélnét, a Hitelgarancia Rt. alapító vezérigazgatóját, akit az Antallkormány bízott meg azzal, hogy a hitelgarancia intézményét Magyarorszá gon bevezesse. Ez az intézmény a Hornkormány idején megerősödött, és ma már a garanciakihelyezés több mint kétharmada az 50 főnél kisebb cégek körében létesül. De azt is lehet mondani - ami tavaly az utolsó közgyűlésen hangzott el , hogy a bank megerősöd ött, hiszen az elmúlt évben várható nyeresége körülbelül 1 milliárd forintra prognosztizálható. Ilyen adatokról nemigen lehet hallani állami bankok esetében. Mindehhez még az is hozzátartozik, hogy ennek a rt.nek a mai napig is az a Rabár Ferenc a felügye lőbizottsági elnöke, aki az Antallkormány pénzügyminisztere volt, és évek óta felügyelte az rt.t. Az elnök úr nem tett nyilatkozatot a nyilvánosság előtt szabálytalanságokról, nem hívta fel a figyelmünket arra, hogy itt valami nem jól működik, sőt ellenk ezőleg, ezen a közgyűlésen azt mondta, hogy az rt. hat év óta nyilvánosan működött, nagyon jó eredményeket és nagyon nagy sikereket ért el, és mindez az alapító vezérigazgató asszonynak köszönhető. Úgy gondolom, Rabár úrról nem lehet azt mondani, hogy a Ho rnkormány köréhez tartozott volna, hiszen ő inkább az OrbánTorgyánkormányhoz áll közel. Kérdezem miniszter urat, mi az oka annak, hogy Magyarországon ma már a siker sem lehet garancia. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Já rai Zsigmond pénzügyminiszter úr válaszol. DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Először is a Hitelgarancia Rt.ben 50 százalékos részesedése van a magyar államnak, amelynek nem a Pénzügyminisztér ium, hanem az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság a kezelője, ennek ellenére szívesen válaszolok az ön kérdésére. Valóban, 1998. december 7én tartott közgyűlést a Hitelgarancia Részvénytársaság, ahol - ha jól tudom - a részvényesek egyha ngúlag, de legalábbis 99 százalékos többséggel új vezérigazgatót választottak. A társaság részvényesei ezen a közgyűlésen kinyilvánították, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a pénzintézetekkel fenntartott kapcsolatokra, a társaság szolgált atásainak minőségi javítására, a folyamatok gyorsítására. Ezzel egyidejűleg módosul a garanciavállalás költségvetési felső határa is. Ezek az intézkedések azért szükségesek, mivel a kormány az új kis- és középvállalkozási stratégiája nyomán dinamikus növek edéssel számol a Hitelgarancia Részvénytársaságnál is. Egyébként a társaság vezérigazgatója egy több mint húszéves banki gyakorlattal rendelkező vezető lett, aki korábban már a Hitelgarancia Részvénytársaságnál is dolgozott. Az ő feladata az,