Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 23 (57. szám) - A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN jegyző: - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
1374 Először az egészségügyi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra, a melyet az előterjesztő támogat, de a Fidesz és az MSZP külön szavazását kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 60 igen szavazattal, 240 ellenszavazattal, 15 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el. Most Kökény Mihály és Bék i Gabriella javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 62. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. És önök, képviselőtársaim? (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 99 igen szavazattal, 197 ellenszavazattal, 8 tartózkodás mellett nem foga dta el. A kiegészítő ajánlás 20. pontjában Horváth Zsolt és Koltai Ildikó a törvényjavaslat 5. § (5) bekezdésének módosítását és két új bekezdéssel történő kiegészítését kezdeményezik. Ez a rendelkezés a dohánytermékek üzlethelyiségben történő forgalmazásá nak szabályait tartalmazza. Ennek alternatívái találhatók meg az ajánlás 59., 61. és a kiegészítő ajánlás 19. pontjaiban. Először Horváth Zsolt és Koltai Ildikó javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 20. pontja szerint, amelyet a mezőgazdasá gi bizottság kivételével valamennyi bizottság támogat, és az előterjesztő is támogatja, de a Fidesz- és az MSZPfrakció külön szavazását kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 72 igen szavazattal, 231 ellenszavazattal, 15 tartózkodás mellett nem fogadta el. (21.00) Most a mezőgazdasági bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 19. pontja szerint. Az egészségügyi bizottság nem támogatja. És önök, képviselőtársaim? (Szavazás.) Az Országgyűlé s a módosító javaslatot 206 igen, 89 nem szavazat és 14 tartózkodás mellett elfogadta. Most Kökény Mihály és Béki Gabriella javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 61. pontja szerint. Az emberi jogi és a társadalmi szervezetek bizottsága támogatja, a t öbbi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 110 igen, 196 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el. A 70. pontban Kökény Mihály és Béki Gabriella a törvényjavaslat 7. §a (1) bekezdésének módosítását kezdeményezik. A javaslat az egészségvédelmi bírság alanyait határozza meg. A bizottságok nem támogatják. És önök? (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 105 igen, 204 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett nem fogadta el. A 72. pontb an Kökény Mihály és Béki Gabriella az egészségvédelmi bírság mértékét határozzák meg a törvényjavaslat 7. §ának (4) bekezdésében. A társadalmi szervezetek bizottsága támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűl és a módosító javaslatot 113 igen, 191 nem szavazat és 11 tartózkodás mellett nem fogadta el. A 73. pontban a törvényjavaslat 7. §ának kiegészítésével Kökény Mihály és Béki Gabriella azt kezdeményezik, hogy a dohánytermékek forgalmazására vonatkozó tilalo m ismételt megszegése esetén a fogyasztóvédelmi felügyelőség javaslatára a forgalmazási engedélyt vissza kell vonni. Az emberi jogi bizottság és a társadalmi szervezetek bizottsága támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Önök, képviselőtársaim? (Szavaz ás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 118 igen, 183 nem szavazat és 9 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 74., 75., valamint a kiegészítő ajánlás 23. és 24. pontjaiban eltérő indítványok találhatók a törvényjavaslat 7. §ának (9) bekezdése módosítására. Ezekben az egészségvédelmi