Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 23 (57. szám) - A temetőkről és a temetkezésről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - VIDOVEN ÁRPÁD jegyző:
1365 temetőtulajdonosnak, még akkor sem, ha a gyakorlatban nyilvánvalóan közfunkciót látnak el . E tekintetben a kormány és a bizottságok véleménye megegyező volt. A módosító javaslatok nagy hányada foglalkozott a temetkezési szolgáltatás gyakorlásának feltételeivel. A kormány a tisztességes és egyenlő feltételekkel megvalósuló versenyt támogatja, e zért az üzemeltető nem zárhatja ki a temetkezési szolgáltatókat a temetői eszközökhöz való hozzáférésből. Ezáltal megszüntethető a versenytörvény által tiltott erőfölényes helyzet. A törvényjavaslat egyik kiemelkedő eleme a nemzeti sírkert, illetve a nemze ti kegyeleti bizottság létrehozása. Egységes az a szándék, hogy a nemzet elhunyt nagyjainak - írók, művészek, politikusok, mártírok - emlékhelyeit méltó módon kell megőriznünk, fenntartanunk és védenünk. Ezért javasoljuk létrehozni a nemzeti sírkertet. Ide azon személyek temetkezési helye tartozna, akiket a szakmai szempontok alapján létrehozott nemzeti kegyeleti bizottság nyilvántartásba vesz és kezel. Véget nem érő politikai vitát okozhatna, ha törvény mondaná ki, hogy milyen emlékhelyek tartozzanak a nem zeti sírkertbe. Tisztelt Ház! Az elhunyt személy emlékének méltó megőrzése jelentős mértékben attól is függ, hogy a temetkezési szolgáltatást ellátó szervezetek hogyan, milyen feltételekkel dolgoznak. A vállalkozások támogatása, működésük segítése, feltéte lük javítása közös érdekünk, ezért az alkotmánnyal összhangban támogatjuk a szolgáltatás területén a versenyt, de szigorítani indokolt az ellátás közegészségügyi, műszaki, személyi feltételeit. A törvényjavaslat tisztázza a temetkezési szolgáltatás fogalmá t. El kell ugyanis választani a halottakkal kapcsolatos orvosi eljárást, valamint az egészségügyi igazgatást a temetkezési szolgáltatástól. Támogatjuk azt a javaslatot, hogy az egyházi szertartás szerint végzett búcsúztatás nem tekinthető vállalkozói szolg áltatásnak, hanem az a hitéleti tevékenység része. A kormány támogatja a temetkezési szolgáltatás alapítására, illetve a működő szolgáltatókra vonatkozó pontosításokat, kiegészítéseket. Konszenzus van abban, hogy az egészségügyi intézményekből az európai n ormákkal összhangban ki kell tiltani a vállalkozásokat, valamint a reklámozást. Elfogadjuk azt a módosítást is, amely eltörli a telephely létesítésének tiltását az egészségügyi létesítmény 200 méteres körzetében. A szakmai szervezetek jelzései szerint az e lmúlt tíz évben sokan építettek telephelyet, felvételi irodát e határon belül. Ennek megszüntetése esetén jelentős kárigénnyel kellene számolnunk. A visszafogott reklám pedig elegendő garancia a nemkívánatos látvány és esetleges pszichés terhelések megelőz ésére. Tisztelt Ház! A módosító javaslatok több ponton is kiegészítik, javítják a tervezetet. Az elfogadott módosító javaslatokkal a törvény minősége javult. Kérem, szavazatukkal segítsék elő, hogy legyen törvény, és elindulhassunk e területen is a rendeze tt viszonyok útján. Meggyőződésem, hogy a törvény hozzájárul önmagunk megbecsüléséhez, a tisztességes és méltó temetés feltételeinek kialakításához, a temető- és temetkezési kultúra fejlesztéséhez hazánkban. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Gyimóthy Gé za) : Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Felkérem Vidoven Árpád jegyző urat, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, vagy előterjesztőjük visszavont a. VIDOVEN ÁRPÁD jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A T/548/156. számú ajánlás 3., 5., 10., 12., 13., 15., 18., 19., 21., 24., 26., 27., 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 37., 38., 39., 40., 41., 42., 44., 45., 46., 48., 49., 52., 53., 58., 59., 60., 61., 62. , 63., 64., 65., 66., 67., 69., 70., 71., 72., 73., 76., 77., 78., 79., 83., 87., 90., 94., 95., 97., 100., 101., 102., 103., 104., 105., 106., 109., 110., 112., 114., 118., 119., 121., 123., 126., 127., 128.,