Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 23 (57. szám) - Dr. Nagy Sándor (MSZP) - a miniszterelnökhöz - "Lehetne-e végre a gőzt a hajókürtről a hajólapátokra irányítani? Propaganda helyett mikor lesznek szakszerű és érdemi kormányzati intézkedések?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
1266 a képzési cél. Tehát nem azt tekintjük elsődlegesnek, hogy vajon rokon tanszékekkel bizonyos racionalizálás megoldhatóe, és egy hallgató számára egy intézményen belül a diploma ma gasabb szintre továbbvihető, hiszen ezt a kreditrendszer hivatott megteremteni; hanem a duális képzés lényege az - és ez Magyarország hagyományaihoz és a nyugateurópai példákhoz is illeszkedik , hogy elsődlegesnek tekintjük a képzési célt, egy műszaki fő iskola tekintetében azt, hogy három év elteltével milyen gyakorlati oktatásban részesített, adott feladatra alkalmas, a gazdaság munkamegosztása kapcsán, a nyugati technológiák átvételével, ennek működtetésére alkalmas szakembert képeznek. És természetesen emellett nem tehetünk le arról, hogy a tudományos képzés szintjén is most már az egyetemek megfelelő feltételekkel működjenek. Ezt az elvet fogalmazta meg a kormányprogram, és úgy érezzük, hogy ez sérült ebben a tekintetben, hiszen a feltételek adva volta k. Tehát én úgy ítélem meg, hogy a február 23ai kormánydöntés - amelynek következménye előttünk van - a február 12ei oktatási miniszteri előterjesztéshez képest, úgy kell hogy mondjam, a politikai érdekérvényesítés részleges győzelme volt az oktatáspolit ika felett. A legnagyobb előnye az integráció befejezésének az lesz - és ezt ne vegyék cinikus megjegyzésnek , hogy ezentúl nem ezzel kell elsődlegesen foglalkozniuk az intézményeknek. Míg az átmenet idején igen komoly feladataik vannak, hiszen az előkész ítő testületeknek, ideiglenes intézeti tanácsoknak az átmenet nagyon sok fontos kérdését kell megoldaniuk, azonban ha ezen túl lesznek, akkor saját maguk tartalmi, belső fejlesztésével foglalkozhatnak. És itt meg kell említeni, hogy az elmúlt nyolc év alat t a hallgatói létszám 2,5szeresére növekedett, az egy oktatóra jutó hallgatók száma 2,3szorosára, az oktatói létszám az 1994es 19 100ról 17 570re csökkent, a reálkereset 7 százalékkal esett vissza. Mindezek tehát azt mutatják, hogy miközben a tömeges képzés és a minőség területén kell ma a legtöbbet tenni, ez a felsőoktatás legnagyobb kihívása, és a Magyar Igazság és Élet Pártja szerint az ehhez való megfelelésnek a reménybeli sikeres intézményi integráció is csupán egy eszköze lehet. Köszönöm a figyel met. (Taps a MIÉP padsoraiban és a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására szerda délután kerül sor. 12 ó rakor a házbizottság ülést tart a Delegációs teremben; a többi képviselőnek pedig 1 óráig jó étvágyat kívánok. 1 órakor folytatjuk munkánkat. Köszönöm szépen. (Szünet: 11.5413.03 Elnök: Gyimóthy Géza Jegyzők: Herényi Károly és Kocsi László) Dr. Nagy Sándor (MSZP) - a miniszterelnökhöz - "Lehetnee végre a gőzt a hajókürtről a hajólapátokra irányítani? Propaganda helyett mikor lesznek szakszerű és érdemi kormányzati intézkedések?" címmel ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Or szággyűlés! Most az azonnali kérdések és válaszok órájára kerül sor. Dr. Nagy Sándor, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: "Lehetnee végre a gőzt a hajókürtről a hajólapátokra irányítani? Propaganda helyett mikor lesznek szaksz erű és érdemi kormányzati intézkedések?" címmel. A miniszterelnök halaszthatatlan feladata ellátása