Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 22 (56. szám) - Az egészségügyet, illetve a gyógyszerellátást érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz):
1183 Az említett legitimációs viták le zárultával a tisztségviselők apránkénti lépésekkel, kitartó diplomáciával elérték, hogy a kamara az egészségügy negyedik - a kormányzat, a tulajdonos és a finanszírozó mellett a negyedik , önálló szereplője legyen. Az önállóság a mai napig nem jelentett é s nem is jelent egyenrangúságot. Ezzel együtt az orvoskamarai szerep az egészségügy elhúzódó, rendszerszintű válsága közepette sajátságos jegyeket visel magán. Egyrészt az orvosok szakmai tevékenységét, szociális helyzetét közvetlenül befolyásoló törvények és rendeletek megalkotásánál a kamara rendszerint kiszorított tárgyalási pozícióba került. Az egészségügyi törvény volt szinte az egyedüli jogszabály, melynek előkészítése során az Orvosi Kamarát az előző ciklusban érdemben meghallgatták. Másrészt jelentő sen késett a belső normaalkotás, az etikai statútumot csak a múlt évben sikerült megalkotni. Ezt azért fontos megemlíteni, mert az orvosetikai ügyek száma az elmúlt években feltűnően szaporodott, szoros összefüggésben az ellátórendszer alulfinanszírozottsá gával, az orvosok nagyobb részének agyonhajszoltságával és a vállalkozásaik átláthatatlanságával. A jelenlegi Orvosi Kamara további fontos jellemzője, hogy esetenként markáns, munkavállalói jogokat is érintő szakmai érdekképviseletet lát el, s ezt az alaps zabályába is foglalta. Közismert, hogy az elmaradt ügyeleti díjazás ügyében sok helyen zajló munkaügyi bírósági eljárást a kamara kezdeményezte. Azt talán kevesebben tudják, hogy több vidéki kórházban a helyi szervezet a szakszervezetekkel együtt köti a ko llektív szerződést. Mindez a köztestületiségtől eltérő tevékenység, egyrészt a tagság akaratát tükrözi, másrészt sajátos kényszerpálya. Kényszerpálya, hiszen a kamara szeretne eredményeket felmutatni legalább a szociális, munkajogi érdekvédelem területén, ha már a közfeladatok ellátását a jelenlegi kamarai törvény alig teszi lehetővé. Jellemző módon az orvosok működési nyilvántartásának vezetésére mint közfeladatra, csak az egészségügyi törvény jogosította fel az Orvosi Kamarát. Tisztelt Országgyűlés! A Mag yar Gyógyszerész Kamara működését az elmúlt években nem érte sem alkotmányossági, sem érdemi szakmai kritika. A kamarához tartozó 6 ezer gyógyszerész szakmaiegzisztenciális helyzete a piaci lehetőségektől függ, hiszen nagy többségük közforgalmú patikában dolgozik tulajdonosként, alkalmazottként vagy úgynevezett jogfenntartó gyógyszerészként. Ezért a gyógyszerészek szakmai érdekképviselete mindig egységesebb volt, mint az orvosoké. A kamara hatékony működését utóbb már zavarta a mereven közigazgatási határo khoz igazodó felépítés, amelyen az alapszabály nem változtathatott a törvényi kötöttség miatt. Ezzel együtt a személyes gyógyszertárműködtetés alapján lebonyolított patikaprivatizáció a Gyógyszerész Kamara sikertörténete volt. A törvényjavaslatban a két k amarai törvény módosítása mindenekelőtt azt a célt szolgálja, hogy a köztestületi jogállás erősödjön a feladat- és hatáskörök részleges újraszabályozásával; másrészt a szakmai érdekképviseleti funkció illeszkedjen az államigazgatási eljárásokhoz, az intézm ényi kapcsolatrendszerhez. Mindezek érdekében a törvény garantálja a szakszerűbb működést elősegítő szervezeti változásokat. A miniszter úr expozéjában elhangzott, hogy a tárca, az egészségügyi igazgatás nemcsak önálló, de egyenrangú szereplőiként kívá nja bevenni az érintett köztestületeket az ágazati irányításba. A hatósági jogkör bővülése természetesen csak arányos lehet annak mértékében, mennyire felkészült erre a kamara, illetve nem álle fenn annak veszélye, hogy az eljárás elhúzódik. A szakmai érd ekérvényesítés szempontjából nincs lényeges különbség a hatósági jog gyakorlása és az egyetértési jog között, valójában azonban az egyetértési jog idegen az államigazgatási eljárástól. Tartalmilag azért, mert vétójogot jelent, és így megbénítja a döntéshoz atalt, eljárásjogilag pedig azért, mert nincs biztosítva a jogorvoslat lehetősége. Ezért általában az egyetértési jogot az állam csak olyan ügyekben szereti megadni, amelyekben az ügy természeténél fogva egyébként is folyamatos egyeztetési kényszer van, va gy amelyekben igen ritkán kell kisebb jelentőségű kérdésekben dönteni. Ennek megfelelően a törvényjavaslat csak a Gyógyszerész Kamaránál hoz újabb egyetértési jogot, amennyiben a gyógyszerészek és az egészségbiztosítás szervei közötti általános szerződési
