Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 5 (55. szám) - A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének az ügyészség 1997. évi tevékenységéről szóló beszámolója és az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. GYÖRGYI KÁLMÁN legfőbb ügyész, a napirendi pont előadója:
1096 A közbiztonság, azt hiszem, minden rendezett társadalmi együttélés elemi feltétele; és hogy az állam ennek a megtartása érdekében minden szükséges és lehetséges intézkedést megtegyen, úgy gondolom, pártok fölött álló érdek. Az ügyészségnek közvetlenül nem feladata a közbiztonság védelme, közvetlenül nem feladata a bűnmegelőzés. Azonban a büntetőeljárásban való közreműködése révén, a nyomozásban és a bírósági eljárásban való közreműködése ré vén bizonyosan közrehat a büntetőjog alkalmazásában, és ezzel a bűnözés megelőzésében, a közbiztonság védelmében. Az egész rendőri bűnözéssel kapcsolatos fellépésben a háttérben a büntetőjogi szankciók alkalmazása, annak a lehetősége áll, és ez adja meg en nek az eljárásnak a törvényes alapját. A büntető törvénykönyv a büntetés célját a társadalom védelme érdekében, a bűncselekmények megelőzésében határozza meg, de azt soha ne felejtsük el, hogy a bűnüldözés, az igazságszolgáltatás mindig egy lépéssel a bűn után jön, és éppen az elkövetett bűncselekmény miatt alkalmazott felelősségre vonástól reméli azt, hogy ez mások számára okulásul szolgál, és így megelőző hatása lehet. Az ügyészség azokban az ügyekben teljesítheti bűnüldözési feladatát, amelyekben kézre k erül a tettes. A nyomozást az ügyek túlnyomó többségében nem az ügyész végzi, hanem a más által végzett nyomozás törvényessége fölött gyakorol felügyeletet. Ennek keretében az ügyészségnek az is dolga, hogy a nyomozás befejezése után a vádemelés kérdésében foglaljon állást. 1997ben több mint 106 ezer ilyen ügy érkezett. Ezek 67 százalékát 15 napon belül dolgozták fel az ügyészek, 17 százalékát 30 napon belül. Ez együtt több mint 84 százalék. Az év végén, tehát '97. december 31én 2439 ügy volt ügyészi kézb en elintézetlen; ez kevesebb, mint kétheti érkezés. Ez megengedi talán azt a kijelentést, hogy az ügyészség számottevő ügyhátralék nélkül látja el a feladatát. A büntető igazságszolgáltatással kapcsolatos bírálatok egy része a büntetőeljárások elhúzódásáva l függ össze. Az ügyészség - erről szeretném biztosítani a tisztelt Országgyűlést és a választópolgárokat is - a jövőben még inkább arra törekszik, hogy a nyomozás során minél hamarabb megalapozott és törvényes érdemi határozat szülessen, időben sor kerülj ön a vádemelésre, és az ügyészi közreműködés segítse a törvényes és megalapozott ítélet meghozatalát. Hadd szóljak egész röviden a váderedményességről: 1997ben ez 94,6 százalékos volt. A korábbi évekhez képest ez némileg csökkent. De hadd tegyem fel a kér dést: jó volna, a 100 százalékos váderedményesség? Annyiban talán, hogy a vád minden esetben törvényes és megalapozott volt a bírósági visszaigazolás szerint, és valószínűleg nagyobb lehetne az ügyész sikerélménye is. De nem szeretnék olyan országban élni, ahol a váderedményesség 100 százalékos, mert ez kétséget ébresztene a tekintetben, hogy független bíróság ítélkezik. Nem zárható ki, hogy a bizonyítékokat az ügyész és a bíró eltérően értékeli, mint ahogy az sem zárható ki, hogy az elsőfokú és a másodfokú bíróság eltérően értékeli a bizonyítékokat, de az sem, hogy egy bonyolult jogi kérdést másként ítéljenek meg. Ez kiváltképp lehetséges egy átalakulóban vagy formálódóban lévő ítélkezési gyakorlat esetén. Több mint 40 új büntető tényállást vezettek be az e lső időszakban a magyar anyagi büntetőjogban. Egy törvényi tényállás megfogalmazása és ebben a teremben, illetve a másik teremben történő megszavazása, hivatalos lapban való kihirdetése még távolról sem jelenti ennek a törvényi rendelkezésnek a valóságos é letét. Azt meg kell tanulni és meg kell tanulni alkalmazni. Én úgy gondolom, a váderedményesség kérdésében egy helyes arány megtartása tűnik kívánatosnak, ne kerüljön sor az ügyészség részéről megalapozatlan vádemelésre, a bíróság pedig ne váljék a vádirat ra, vádindítványra mindig rábólintóvá. Úgy tűnik, egyes országok büntetésalkalmazási gyakorlata - ha áttekintjük az európai országok idevonatkozó adatait - nemcsak a törvényhozásnak, nemcsak a jogalkalmazás résztvevői elhatározásának a függvényeként alakul , hanem valami egész másfajta törvényszerűségnek is látszik mindez engedelmeskedni. Azt is lehet mondani, hogy ha ránézünk Európa térképére, és elindulunk nyugatról keletre vagy keletről nyugatra, akkor az ország gazdaságitársadalmi fejlettségének, a
