Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 4 (54. szám) - A temetőkről és a temetkezésről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz):
1014 támogatjuk azt az önkormányzati bizottsági indítványt, am ely a vállalkozási engedélyezésnél pontosítja a jegyző előzetes hozzájárulásának a feltételeit. A törvényjavaslat eddigi vitája során nyilvánvalóvá vált, hogy a vagyoni biztosíték mértékének egységes, fix összegű megállapítása nem jó megoldás, annak meghat ározása körültekintőbb és differenciáltabb megközelítést igényel. Ezért helyeseljük, hogy a vagyoni biztosíték meghatározására majd a kormányrendeletben kerül sor. Jónak tartom és elfogadásra javaslom azt a dr. Kóródi Mária képviselőtársam által benyújtott indítványt, amely a jegyző által a tevékenység gyakorlására kiadott hozzájárulás visszavonását helyezi kilátásba, amennyiben a szolgáltatást végző megszegi az összeférhetetlenségi rendelkezéseket, illetve a szolgáltatással összefüggő reklámozásra vonatkoz ó szabályokat. Az európai integrációs törekvésekkel teljesen összhangban áll a környezetbarát lebomló anyagok használatának a megkövetelése a temetkezés során. Jelenleg azonban a temetések jelentős hányadánál olcsó árkategóriába tartozó, ellenben nem lebom ló anyagból készült kellékeket alkalmaznak. A gyártók árbecslése alapján ezen termékek környezetbarát technológiával történő gyártása érzékelhető áremelkedést jelentene, nem említve a vízzel hígítható környezetbarát lakkok, festékek alkalmazásának árfelhaj tó hatását. A megemelkedő árakhoz való alkalmazkodás elősegítése érdekében helyes dr. Szabó Erika és dr. Mátrai Márta képviselőtársaim indítványa, akik e törvényhely hatályba léptetését 2002. január 1jétől javasolják. Fontosnak tartjuk a törvény által meg fogalmazott kereteket, hogy ne csak az ezután induló vállalkozásokra legyen érvényes, hanem a már működőekre is. Ezért igen lényegesnek tartjuk és támogatjuk dr. Bernáth Varga Balázs indítványát, mely a törvény hatálybalépésekor már működő temetkezési szol gáltatók esetében a szolgáltatókkal szemben támasztott feltételek tekintetében úgy rendelkezik, hogy a feltételek meglétét a kormányrendeletben meghatározott határidőn belül, s az ott meghatározott módon kell igazolniuk. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, összefo glalva az elmondottakat, hogy a módosító indítványok több ponton is kiegészítik, javítják a törvénytervezetet. Ezért kérem, hogy elfogadásukat szavazataikkal is támogassák! Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok, valamint az MSZP padsoraiból.) ELNÖ K (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm képviselő úr hozzászólását. Szíves elnézését kérem azért a technikai problémáért, amely miatt az ön neve nem szerepelt a monitoron. Megadom hozzászólásra a lehetőséget Szabó Erika képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőc soportjából. Öné a szó, képviselő asszony! DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A temetők és a temetkezés kifejezések mindannyiunkban fájdalmas érzéseket keltenek: eszünkbe jutnak eltávozott szeretteink, barátaink, ismer őseink. (14.30) A búcsúzás utolsó emlékeként a temetés szertartását őrizzük róluk az idő múlásával enyhülő gyásszal. Akkor érzéseinket eluralja a kétségbeesés, a megrendülés. A körülményeket csak akkor vesszük észre, ha valami nem volt rendben a temetés k örül, ha a szertartásban zavar támadt, ha gyászunkat a temetkezési dolgozók megsértették. Többnyire azonban szépen lezajlik minden, és nem is emlékszünk azokra, akik a temetés méltóságáért dolgoztak. A rendszerváltozás óta a temetkezési szolgáltatások teré n is verseny alakult ki, választhatunk az ár, a szolgáltatás színvonala alapján. A jogszabályi háttér elavultsága és miniszteri rendeleti szintje ma már nem ad megoldást számos felmerülő kérdésre. Ezért olyan nagy jelentőségű ez a törvényjavaslat, melyet a polgári kormány benyújtott a temetésről és a temetkezésről. Hiszen