Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 4 (54. szám) - A temetőkről és a temetkezésről szóló törvényjavaslat részletes vitája
1002 él; mint említettem, ami 45 évvel ezelőtt 2000 lélekszámot számlált, a kazincbarcikai városi területen pe dig 36 ezer ember él. Nem vitatva a Berente község területén lakók önkormányzáshoz való jogát - hiszen ezt mindenféleképpen támogatnunk kell, kinyilvánították eredményes és érvényes népszavazás alkalmával is , viszont ha a 45 évvel ezelőtti közigazgatási területet kapja vissza ez a kistelepülés, akkor egy 36 ezer lakosságszámú város jövőbeni léte lehetetlenül el, ugyanis ez a város elveszíti közigazgatási területének egyharmadát, amelyen az ipari létesítmények többsége megtalálható. Csak egyet hadd említse k, például a BorsodChem Rt. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy az önkormányzati törvény 53. §át az előbb jelzett kiegészítő mondat kapcsolódása révén alkossa meg a Ház, hiszen így hosszú távon biztosítani lehet például egy nagyon régmú ltra visszanyúló településegyesítés megszüntetése kapcsán is a két létrejövő, új településrész életképességét. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy ki kíván még felszólalni. Iváncsik Imre úr jelentkezett, az MSZP képviselője. Megadom a szót. IVÁNCSIK IMRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két témára szeretnénk nagyon röviden kitérni, és megerősíteni mindazt az érvelést, ami eddig elhangzott. Az egyik az 50. sorszámú együttes j avaslatunkra vonatkozik. Mindannyian, akik benyújtottuk ezt a módosító javaslatot, rendkívül fontosnak tartjuk, hogy konkrét határidőt megjelölve és a törvény egészére kiterjesztve fogalmazódjon meg, hogy a folyamatban lévő ügyeket hogyan szükséges lezárni . A másik az 52. sorszámú módosító javaslatunk, amelyben nagyon fontosnak tartjuk azt a módosítást az önkormányzati törvény 59. §ában, ahol megítélésem szerint úgy kellene fogalmazni, hogy "település várossá nyilvánítását kezdeményezheti, ha a városi cím használatát fejlettsége, térségi szerepe indokolja". Ezeket a szempontokat sokkal inkább előbbre valónak tartjuk, mint a település létszámát vagy jelenlegi nagyközségi besorolását. Ez persze magával vonja azt is, hogy szeretném - az előző szakaszban nem ak artam emiatt külön hozzászólni - a 40. és 41. sorszámú módosító javaslatunkat megerősíteni. Jelzés értékűnek tartom azt, hogy ezeket a módosító javaslatokat az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérem a tisztelt előterjesztőt, hogy fontolja meg ezeket az a jánlásokat is. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát és a részletes vitát lezárom. A kapcsolódó módosító javaslatok benyújtására a mai ülésnapunk végé ig van lehetőség. Megkérdezem az államtitkár urat, hogy most vagy a határozathozatalt megelőzően kíván reagálni az elhangzottakra. DR. KONTRÁT KÁROLY igazságügyi minisztériumi államtitkár : Elnök Úr! A határozathozatalt megelőzően kívánok szólni. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról történő határozathozatalra következő ülésünkön kerül sor. A temetőkről és a temetkezésről szóló törvényjavaslat részletes vitája