Országgyűlési napló - 1998. évi téli rendkívüli ülésszak
1998. december 22 (44. szám) - Dr. Fazekas Sándor (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Lappangó katasztrófa az árvízveszély árnyékában" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
64 Mindenképpen köszönet illeti a kormányváltást követő nehéz helyzetet öröklő földművelésügyi tárcát azért a segítségért, amit az ősz folyamán nyújtott a gazdálkodóknak, lehetővé téve ezzel, hogy talpon maradjanak. Ugyanakkor a szeptemberoktóber hónap csapadékadatai egészen elkeserítő képet mutatnak: szeptember 1jétől november 17éig például a Tiszántúl közepén fekvő Karcagon 220 milliméter csapadék esett, amely megfelel egy átlagidőszakban a teljes félévi mennyiségnek. Mivel a folyók magas vízszintje miatt a víz elvezetése sem oldható meg, előállt az a helyzet, hogy megyénkben és a Tiszántúl sok területén a korábban támogatással megsegített vetések is víz alá kerültek, csakúgy, mint a még lábon álló cukorrépa- és kukoricatáblák ezer hektár számra. Jel enleg is több tízezer hektár van belvíz alatt, és reálisan már aligha lehet arra számítani, hogy ezeken a táblákon vetni lehet, Karcagon, Kisújszálláson, Mezőtúron, Túrkevén és jó néhány más településen. Mire számíthatnak a nehéz, sőt, kilátá stalan helyzetbe került termelők? Ezen gond orvoslására várom a miniszter úr válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr kérdésére dr. Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesz tési miniszter úr válaszol. Miniszter úr, önt illeti a szó. DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Köszönöm a szót, elnök asszony. Köszönöm a kérdést, képviselő úr. Tisztelt Ház! Én úgy gondolom, hogy az, amit ön elmondott az árv íz- és a belvízhelyzetről, száz százalékig igaz. Talán elmondhatnám, hogy amikor november 4én rátört az ár az országra, és november 5én én magam is olyan helyzetbe kerültem, hogy helikopterrel megnézhettem a térséget (Taps az MSZP padsoraiban. - Közbeszó lások: Gratulálunk!) , akkor a köztársasági elnök úr egy másik útvonalon ugyanoda ért, ahova én (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ó!) , és ki tudtuk cserélni a véleményünket, hogy vajon milyen állapotot láttunk mi a helikopterről. Mind a ketten egyetértettün k azzal, hogy tulajdonképpen Budapesttől Fehérgyarmatig egy egybefüggő vízterület borította az országot. Ezt nagyon fontos tudni, mert hiszen ennek egy része árvíz volt, egy másik része belvíz, de valóban egyetlenegy helyen folyt csak mezőgazdasági művelés , egy pici kis kiemelkedő területen. Ma az a helyzet, hogy 550 ezer hektárral kevesebb a kalászos gabonák vetésterülete, mint a korábbi évben, és különösen súlyos a helyzet az őszi búzát illetően, hiszen itt az elmaradás 447 ezer hektár. A jelenlegi helyze t szerint több százezer hektár maradt őszi munkálatok elvégzése nélkül, az aratást biztosító magvak elvetése nélkül. Egyértelmű tehát, hogy tavaszra rendkívüli intézkedéseket kell hozni annak érdekében, hogy az országot ért károk minél inkább csökkenthetők legyenek. (Zaj.) Megemlíthetném önnek, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az év végére még megtakarítható valamennyi pénzösszeget az árvíz és belvíz sújtotta területek megsegítésére, a termelők megsegítésére fogja felhasználni. Külön kiemelném, hogy mindazok számára biztosítani fogjuk a vetőmagvakat, akik nem tudják megvenni, számukra is rendelkezésre fog állni a vetőmag. Egy bizonyos mennyiséget beszerzünk durumbúzából, hogy a tavaszi vetést illetően egyáltalán esélyt adjunk egyes té rségeknek a talpra állásra. (15.30) És természetesen ott, ahol szükséges - akár a tavaszi árpa, ami jelentős mértékben számításba jöhet az őszi vetések pótlásánál, akár a szója, a borsó és egyéb fehérjenövények esetében is , jelezni fogjuk ezt a lehetőség et. Most például Jugoszláviában a szója vetésterületének növelése és a szójalecitin gyártása ügyében is tárgyaltam. (Folyamatos zaj.) Arról tudom tehát önt tájékoztatni, hogy egyrészt a kormány - amint az már korábban ismeretes volt - összesen 2,4 milliárd forintot biztosított a belvíz sújtotta területeknél a kárenyhítésre, és a kormány a gátak emelésével, a gátak megerősítésével és a most elfogadásra kerülő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) középtávú agrárstratégia átalakítá sával, a