Országgyűlési napló - 1998. évi téli rendkívüli ülésszak
1998. december 22 (44. szám) - Hargitai János (Fidesz) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Meddig kell még a locsolásra használt víz után csatornadíjat fizetni?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz):
44 mi, országgyűlési képviselők ismerhetjük azt, hogy a választópolgárok évek óta, nagy számban sérelmezik, hogy a locsolásra használt víz után is csatornadíjat kell fizetniük. A vízellátásról és a csatornázásról szóló '95. évi kormányrendelet hatálybalépése óta a fogyasztók, különösen a kiskerttulajdonosok, számos esetben fordultak panaszaikkal - a rendelet módosítás át is javasolva - a minisztériumhoz, és talán még többször a fogyasztók védelmére hivatott szervezetekhez, sőt, az utóbbi esetben már az állampolgári jogok országgyűlési biztosához is. Az ombudsman általános helyettese az általa lefolytatott vizsgálatok be fejeztével javaslatot tett arra, hogy a rendelet mondja ki: meghatározott időszakban a fogyasztott víznek legalább 10 százalékát ne vegyék figyelembe a csatornadíj megállapításánál. Kérdezem ezért a miniszter urat, hogy mikorra várhatjuk a kormányrendelet módosítását. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr kérdésére Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter úr válaszol. Miniszter úr, önt illeti a szó. KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszt er : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A közműves ivóvízellátásról és a szennyvíztisztításról szóló 38/1995. évi kormányrendelet korszerűsítése nemcsak kívánatos, de időszerű is. Meggyőződésem szerint a módosuló jogszabállyal szem ben jogos igény, hogy egyértelműbben fogyasztóbarát legyen. Az általam vezetett minisztérium ennek megfelelően irányozta elő a kormányrendelet korszerűsítését. Az előzetes elképzeléseket a szolgáltatók és a fogyasztók érdekvédelmi és szakmai szervezeteinek , valamint a rendelettel érintett tárcák képviselőinek közreműködésével tartott fórumon vitattuk meg. Az ott elhangzottak alapulvételével (Orbán Viktor megérkezik az ülésterembe.) dolgozunk a rendelet módosításán, figyelembe vesszük továbbá azokat az ajánl ásokat, amelyeket a fogyasztóvédelmi szervezetek, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, illetve általános helyettese adtak. A rendelet módosítása jelenleg államigazgatási egyeztetés alatt van. Szeretnénk elérni, hogy a csatornadíj megállapításánál a jövőben ne kelljen figyelembe venni azt a vízmennyiséget, amely bizonyítottan nem kerül a csatornába. Ne kelljen csatornadíjat fizetni az ivóvízvezeték meghibásodása következtében a környezetbe elszivárgott, illetve vízmérővel mért, öntözésre használt víz mennyiség után. Ahol a mérhetőség nem megoldott, ott lehetővé kívánjuk tenni, hogy az árhatóságok a szolgáltatásaikat az előbb említetteknek megfelelően szabályozzák. Amennyiben javaslatainkat az érintett tárcák támogatni tudják, és a kormány elfogadja őke t, úgy a közeli jövőben - ezt napra nem tudom megmondani - a kertes ingatlannal rendelkezők - a szolgáltató tulajdonosi hovatartozásától függetlenül - a jelenleginél kedvezőbb csatornadíjat fognak fizetni. Köszönöm kérdését. (Taps a kormányzó pártok, valam int a MIÉP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Viszontválasz illeti meg a képviselő urat. DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm, miniszter úr, a válaszát. A jelenlegi helyzetben, úgy konstatá lom, az ellentmondás gyakorlatilag abban van, hogy az el nem végzett szolgáltatásért is fizetniük kell a fogyasztóknak. Amikor az országban a szennyvízrendszer kiépítése viszonylag lendületesen folyik - választótérségemre, a mohácsi térségre ez mindenképpe n igaz, de gondolom, az egész országra is jellemző , akkor a választópolgárok és a vidéki polgárok egyre nagyobb száma is találkozik ezzel a