Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 8 (40. szám) - Keller László (MSZP) - a pénzügyminiszterhez - "Nem tart-e kivetnivalót a Simicska-féle konszolidációs eljárásban?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KELLER LÁSZLÓ - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár:
3618 Köszönöm a szót, elnök úr, csak még egy rövid viszontválaszt engedjen meg a képviselő úr felvetésére. Azt tudom mondan i, hogy a kormányzat a maga részéről a normatívákon keresztül mindenképpen biztosítottnak látja ezt a fajta pedagógusbéremelést. Az előbb említettem, hogy egy munkajogi háttér biztosításáról is szó van, hogy az önkormányzatok ezt a pénzt valóban a béremel ésre fordítsák, és ne más célra, hiszen az önkormányzatoknál ez a fajta támogatás a dologi kiadások részeként jelentkezik, ezért százszázalékos biztosítékot, garanciát arra nem lehet adni, hogy ez valóban béremelésre fordítódjon. Mi ennek a feltételeit ter emtettük meg, és reményeink szerint lesz egy olyan jogszabályváltozás, amely az önkormányzatokat arra is készteti majd, hogy ez valóban a pedagógusbérek rendezésére fordítódjon a következő esztendőben. Köszönöm. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, és elnézést kérek az államtitkár úrtól, de már a következő kérdésre koncentráltam. Keller László (MSZP) - a pénzügyminiszterhez - "Nem tarte kivetnivalót a Simicskaféle konszolidációs eljárásban?" címmel ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Kell er László képviselő úr, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni szintén a pénzügyminiszter úrnak: "Nem tarte kivetnivalót a Simicskaféle konszolidációs eljárásban?" címmel. A miniszter úr távollétében, ha a képviselő úr elfogadja, az államtitkár úr v álaszol. (Keller László: Elfogadom.) Elfogadja. Tessék, a képviselő urat illeti a szó! KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Most, amikor folyamatban van a Postabank konszolidációja, különösen fontos vissza tekinteni a korábbi évek konszolidációira. Az elmúlt hetekben a sajtó nagy terjedelemben foglalkozott egy 40 millió forintos áfacsalással, amelynek kapcsán bepillantást nyerhettünk egy hitelkonszolidálás különös történetébe. A Simicska Lajos úr jól ismert üzlettársai által jegyzett Terra Negra Bt. 45 millió forintos hitelhez jutott még 1992ben. Azért, hogy biztosabb lehessen a Magyar Hitelbank Rt. a visszafizetésben, Simicska úr akkori egyik cége, a Quality Invest Rt. készfizető kezességet vállalt. Persze a hitelt sem az adós, sem a kezes nem fizette vissza. Hosszú idő után, 1995ben a bank külső szervezetbe helyezte ki a követelését, és milyen véletlen, Simicska Lajos úr egy másik cége, a Mahir Rt. a szóban forgó követelést annak töredékéért megvásárolta a z állam 100 százalékos tulajdonában levő Workout cégétől. Ebben a folyamatban végül is nem vesztett a Hitelbank, jól jártak azok a cégek, amelyek Simicska úr és üzlettársai érdekkörébe tartoztak - és rosszul járt a költségvetés. Tisztelt Államtitkár Úr! Ne m tarte kivetnivalót a Simicskaféle konszolidációs eljárásban? Kérem megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Megadom a szót Varga Mihály államtitkár úrnak. Tessék! (Vancsik Zoltán: Talált, süllyedt! Nem?!) VA RGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is engedje meg, hogy elismerésemet fejezzem ki az iránt a lankadatlan szorgalom iránt, ahogyan ön Simicska úr, az APEH