Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 20 (19. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
956 Most mindenki győzelemről beszél, de a számok kérlelhetetlenek. Az eddigi legnagyobb részvételi arány mellett a kormánykoalíció pártjai a szavazato k 40, míg a Szocialista Párt és az SZDSZ 35 százalékát kapta meg. A számokat persze lehet különböző módon csoportosítani, és szabad legyen újból idéznem Churchillt, aki állítólag csak annak a statisztikai adatnak hitt, amit saját maga hamisított. Tisztelt Országgyűlés! Az új szakasz nyilván új stílust igényel, és ezért időszerű annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy hogyan tovább, az eljövendő esztendőkre hogyan képzeljük el a parlamenti és politikai együttélésünket. A felszólalásom csupán egy tétova kísé rlet az együttélés szabályai, a kölcsönös elvárások és a magatartási normák tartalmi elemeinek a meghatározására. Engedjék meg, hogy udvariasságból a Magyar Szocialista Párttal kezdjem. A magatartás tekintetében az első megfogalmazásuk a "konstruktív" volt , amit később a "felelős" jelző váltott fel, holott a kettő valójában azonos, hiszen aki felelősnek érzi magát, az nyilván egyúttal konstruktív is. Ha ezt nem tekintjük üres retorikai szólamnak, és továbbra is hittel vallják, akkor talán most már - még egy érzelmekre és indulatokra hangolt légkörben is - meg lehetne értetni a tudatosan lázított és félrevezetett nyugdíjas kortársaimmal azt az egyszerű (Felzúdulás az MSZP soraiban.) matematikai tényt - a felhördülést mindig nyugtázom, mert akkor valami valósá gtartalma volt annak, amit mondtam (Vancsik Zoltán: Na, persze! - Derültség. - Szórványos taps a kormánypártok soraiból.), tehát azt az egyszerű matematikai tényt , hogy a tervezett 11 százalékos infláció mellett egy átlagban 14 százalékos nyugdíjemelés ( Vancsik Zoltán: Az több mint húsz!) vásárlóerőben többet ér, mint egy olyan 20 százalékos, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben ugyanolyan mértékű inflációt eredményezne, tehát még ott sem lennének, ahol az a bizonyos közmondásbeli mádi honpolgár. Egyszer valahol már hivatkoztam Németh László Szabó Dezsőről írott tanulmányára, ahol azt kifogásolta, hogy az író a megbírált valóságos személy helyére a saját elképzelésének megfelelő kócbabát állít és azt tépdesi. Tehát nyugodtan tessen lövöldözni, de egyetlen kérésünk, hogy akkor a célpont lehetőleg ne a kócbaba, hanem a valóságos baba legyen. Eddig hangoztatták a bűnüldözés fontosságát, az eljárás hatékonyságának a növelését. Akkor vajon most miért ellenzik a bűnüldözés szempontjából fontos ügyészség kormányfe lügyelet alá helyezését (Bauer Tamás: Mert semmi köze hozzá!), amikor az ugyanilyen tartalmú, de kevesebb garanciát tartalmazó javaslatot még saját maguk készítették el? Lehet riogatni a köztisztviselői kart a személycserékkel, lehet ijesztgetni az állampo lgárokat a tekintélyuralom veszélyével, pedig nagyon jól tudják, hogy ez szintén csak a kócbabatépkedés látványos mutatványa, mert egy kormány hatékony és felelős működéséhez elengedhetetlen a megfelelő személyek kiválasztása, az erők koncentrálása, és ez ellen mégsem azoknak kellene tiltakozni, akik 1994ben egy tarvágással felérő teljes tereptisztítást hajtottak végre. (Zaj.) Tisztelt Országgyűlés! Ugyanakkor a kormánypártoktól elvárható, hogy az ellenzék számára maradéktalanul biztosítsák a működési felt ételeket, és ne sértődjenek meg, ha az ellenzék a Házszabályban biztosított lehetőségek kihasználásával ezzel borsot tör az orruk alá. Az indulatok helyett tényeket és érveket tartalmazó kritikákra és észrevételekre valóban oda kell figyelni, azokat soha n em szabad előítéletekkel és merev elutasítással fogadni, és mindig feltételezni kell a jobbító szándékot. Tudomásul kellene venni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy az erőviszonyok konszenzuskényszert teremtettek, a kialakul t helyzetben nyitottak vagyunk minden ésszerű megoldás elfogadására, viszont elutasítjuk az elvtelen, a konfliktushelyzetet lebegtető kompromisszumokat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Ház! Felhí vom a figyelmet az időkeretek betartására. Miután sok napirend előtti felszólalás van, ne bonyolódjunk felesleges vitába, kérem a felszólalókat, hogy tartsák be az ötperces időkeretet.