Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 2 (16. szám) - A "Jövedelmek - közterhek - érdekegyeztetés '99" című politikai vita - ELNÖK (dr. Áder János): - KÓSA LAJOS (Fidesz):
749 legtöbb segítséget nyújtsuk mindazoknak, akik ma Magyarországon gyermeket vállalnak. Minden gyermekvál laló polgár számára szeretnénk segítséget adni. Éppen ezért a tervezett változtatások után olyan adórendszer jön létre, amelyben minden család, ha csak egy gyermeket vállal is, az életszínvonalától és a keresetétől függetlenül jól jár. A korábbi változtatá sokhoz képest jóval nagyobb gyerekkedvezményeket tervezünk a személyi jövedelemadórendszerben. Egy és két gyermek után gyermekenként évi 20 ezer 400 forint adókedvezményt lehet majd igénybe venni a családoknak, három és három fölötti gyereklétszám esetébe n pedig gyermekenként évi 27 ezer 600 forint adókedvezmény jár a családoknak. A gyermekkedvezmény ötlete természetesen nem tőlünk származik, maguk a polgárok kezdeményezték azt abban a több mint kétéves folyamatban, amikor a polgárokkal közösen kialakított uk választási programunkat, és később választási programunkat átfordítottuk kormányprogrammá. Erre a családi kedvezményre nagyon nagy az igény. Nagyon sajnáljuk, hogy ezt a kitűnő ötletet az előző kormány nem hallotta meg. Az emberek Magyarországon azért k ötnek házasságot, azért alapítanak családot, mert gyerekeket szeretnének nevelni - ezt széles körű közvéleménykutatások igazolják. Márpedig ha a polgároknak ez a legfontosabb, akkor a parlamentnek, amelynek az a dolga, hogy a polgárok kedvében járjon, ezt a változtatást kötelessége a kormányprogramban és a költségvetésben is végrehajtani. Hisszük, hogy ha a polgári kormány a polgárok akaratát teljesíti, akkor ez a változtatás meghozza az eredményét. Bevezetőmben, amikor a családok jövedelemviszonyait eleme ztem, említettem azt is, hogy a '90es évek elején, közepén végbemenő gazdasági változások másik nagy vesztese az öregek rétege. (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból: Tényleg?) A Fidesz érzékelte, hogy a családok mellett különösen az egyedül álló nyugdíjasok azok, akik megszenvedték a rendszerváltást. Bár reménykedve gondolhatták, hogy a szocialista kormány javít a helyzetükön, ez nem következett be '94 és '98 között: a szocialista kormány választási ígéretei és kormányprogramja ellenére a nyugdíjak reálértéke , vásárlóereje több mint 15 százalékkal csökkent; csökkent annak ellenére, hogy az ígéretek akkor másról szóltak. (8.40) Amikor a szocialista kormány már a cselekvés lehetőségének közelébe került, akkor ezek az ígéretek drámai jövedelemcsökkenéssé változta k a nyugdíjasok számára. A Fidesz ezt a folyamatot elfogadhatatlannak tartja. Éppen ezért választási programunkban azt ígértük a nyugdíjasoknak, hogy a nyugdíjak értékállóak lesznek, az a reálértékcsökkenés, ami az elmúlt négy évben a kormány alatt beköve tkezett (Bauer Tamás: Az elmúlt nyolc évben, nem?!) , az megállítható, és meg is fogjuk állítani. Sőt tekintettel arra, hogy nagyon nagy mértékben csökkent a nyugdíjak reálértéke, ezért nemcsak ezt az ígéretet tartjuk irányadónak, hanem a lehetőségekhez kép est szeretnénk a nyugdíjak reálértékét növelni. (Közbeszólás az ellenzéki oldalról: Még tovább?!) Éppen ezért a kormányprogramban és a Fideszprogramban - amelyet a tisztelt Országgyűlés az önök szavazataival elfogadott és a polgárok ezt nagymértékben támo gatták - olyan nyugdíjrendszert szeretnénk kialakítani, amely a nyugdíjak reálértékét a 11 százalékos infláció mellett 14 százalékra emelve mintegy 3 százalékkal növeli. Azonban tisztában vagyunk azzal, hogy a nyugdíjrendszer belső igazságtalanságai - amel yek a korábban kialakított rendszer és az azóta bekövetkező inflációs gazdasági körülmények között rendkívüli elégedetlenségeket szültek, nemcsak a társadalom egészében, de kiváltképp a nyugdíjasok között - azt a kötelezettséget róják ránk, hogy az emeléss el együtt próbáljunk segíteni a legnehezebb sorban levő kisnyugdíjasok széles rétegén is. Éppen ezért, hogy a számokat önök elé idézzem, ma a nyugdíjak reálértéke alig haladja meg a 26 ezer forintot. Az a tervezet, amivel mi a parlament elé álltunk, minden nyugdíjasnak 42 ezer forinttal emeli meg az éves nyugdíját, azaz havonta 3500 forinttal. Magyarországon ma mintegy két és fél millió nyugdíjas él. Ez az emelés másfél millió nyugdíjas részére jóval meghaladja a 18 százalékos mértéket, azaz olyan helyzet á ll elő, hogy a legnehezebb sorban levő kisnyugdíjasok nyugdíja reálértékben jobban növekszik, mint a könnyebb helyzetben levő tehetősebb nyugdíjastársaiké.