Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 30 (15. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A nyugdíjak és a bérek vásárlóerejének növelése", valamint "Hogyan alakul a bérek és a nyugdíjak helyzete 1999-ben?" című politikai vita - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár:
737 Megadom a szót Varga Mihály úrnak, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárának, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én először is szeretnék köszönetet mondani a vitanap kezdeményezőinek, amiért lehetőséget ter emtettek arra, hogy a kormány elmondja ebben a kérdésben az álláspontját; elmondja azt a koncepciót, ami alapján a következő évi bérek és nyugdíjak változását elképzeli. Szeretném megköszönni az önök munkáját is, hiszen önök, képviselők, akár passzívan, ak ár aktívabban részt vettek ebben a munkában, és szerintem hozzájárultak ahhoz, hogy objektívabb kép alakuljon ki a választópolgárokban is a következő évi lehetőségekről és a következő évi tendenciákról. Szeretném azzal kezdeni a viszontválaszt, hogy úgy go ndolom, a nap legfontosabb tanulsága, hogy a kormányprogramban ígértek teljesülni fognak 1999ben. Ezt sem a szocialista, sem a szabaddemokrata képviselők nem vonták kétségbe - tehát ezt nyugodtan megállapíthatjuk. A kormány a kormányprogramban tett ígéret ét teljesíti, a nyugdíjak értékállóságát garantálni fogja. Sőt ehhez képest - ezt elmondtuk ma több alkalommal is - reálértékben is látunk lehetőséget a növelésre, a nyugdíjak vásárlóereje 1999ben növekedni fog. Ez az ígéretünk nem megy szembe a választás i kampányban elhangzott ígéretekkel. A választási kampányban azért tettük éppen ezt az ígéretet, mert az elmúlt négy esztendőben nem ez a tendencia volt a jellemző. A nyugdíjak reálértéke az elmúlt négy esztendőben sajnos csökkent. Azt is mondhatom, hogy 1 995 és 1996 volt a fekete év a nyugdíjasok számára: 1995ben 12,8 százalékkal, 1996ban 11 százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke. Az elmúlt négy esztendőre vetítve ez 13,2 százalékos általános csökkenést jelent. (14.10) A kormány tehát azt ígéri, és ezt tartja is, hogy ez a tendencia nem mehet tovább, ez a reálértékcsökkenés nem mehet tovább, a következő esztendőkben az értékállóságot és a reálértéknövekedést garantáljuk. Emellett szeretném elmondani, hogy a kormány nemcsak 1999ben, hanem a követke ző négy évben gondolkozik. Ezért azokat a célokat, amelyeket kitűztünk magunk elé, úgy gondoljuk, már '99től teljesíteni lehet. Melyek ezek a legfontosabb célok? Egyrészt a munkahelyteremtés, az a lehetőség, hogy munkát adjunk az embereknek, hiszen ebből lesz jövedelem, az államháztartásnak ebből lesznek bevételei, és ebből tudunk majd esetleg a következő években a következő évinél is magasabb nyugdíjemelést végrehajtani. Nem az a cél, hogy itt állami pénzekből teremtsünk munkahelyet, hiszen tudjuk - az el múlt négy évben megtapasztaltuk , hogy ezek időleges megoldások. Főleg nem úgy, nem olyan közmunkákkal, amelyek addig tartanak, amíg egy sajtótájékoztatón bejelentik őket. Mi igenis a magánszektorra, a kis- és középvállalkozókra, a nagyvállalkozókra támas zkodunk, mert ők tudnak olyan stabil munkahelyeket teremteni, amelyek kiállják az idő próbálják. Éppen ezért a munkahelyteremtés részeként a következő esztendőben a kormány jelentős vállalkozóitehermérséklést fog végrehajtani. Elhangzott a mai napon, meg tudom erősíteni, hogy a társadalombiztosítási járulék 6 százalékkal csökken reményeink szerint, és a Munkaerőpiaci Alapba fizetendő hozzájárulás is 1 százalékkal fog csökkenni. Én, mivel ma elég sok szó esett a nyugdíjasokról, ehhez hadd tegyem azt is hozz á, hogy a kormány olyan intézkedést is tett, amely például a nyugdíjas egyéni vállalkozók számára az egészségügyi hozzájárulást elengedi. Ez ennek a 103 ezer fős vállalkozói rétegnek, a nyugdíjas egyéni vállalkozóknak egy évi 43 ezer forint fölötti tehercs ökkenést fog jelenteni. Ugyanilyen fontos célnak tekintjük, hogy a családok helyzetén már a következő esztendőben is könnyíteni tudjunk. Csak emlékeztetni szeretnék rá - hiszen nagyon sokan szenvednek amnéziában