Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 29 (14. szám) - Személyi ügy: - A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtést vizsgáló bizottság felállításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. HENDE CSABA igazságügy-minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. WIENER GYÖRGY (MSZP):
644 bűnüldöző szerveknek is el kell járniuk. Ha bűnről van szó, elkerülhetetlen, hogy az ügyet a katonai főügyészség vizsgálja, és nem véletlen, hogy mennyire fontos az ügyészség függetlensége, mert ha netán arra kerülne sor, hogy a bűn vizsgálata céljából a katonai főügyészség eljár egy ilyen ügyben, a kormánytól való függetlenség elengedhetetlen. Így derül ki, hogy a napi ügyek hogyan kapcsolódnak össze hosszú távú, alkotmányos, stratégiai kérdésekkel. Az államti tkár úr nagyon egyértelműen ennek a kifejezésnek a használatával tulajdonképpen megvilágította, hogy miért szükséges az ügyészség alkotmányjogi státuszát olyannak tartani fent, amilyen most. Egyben azt is megvilágította, hogy miért nem elégséges annak a vi zsgálóbizottságnak a tevékenysége, amely létrejönne, hiszen ez valóban nem alkalmas arra, hogy büntetőjogi, büntetőeljárásjogi értelemben nyomozzon. Van itt még egy nagyon komoly probléma, amellyel az előterjesztők nem számoltak. Ez pedig az, hogy ha nemz etbiztonsági szolgálatok vagy bármilyen más, azokhoz kapcsolódó fedővállalkozások - amelyek de facto ennek a szolgálatnak a részei - követtek el valamilyen cselekményt, abban az esetben szükségszerű a nemzetbiztonsági bizottság eljárása. Ha teljes mértékbe n ettől független körök végezték - magánszervezetek, társaságok, amelyek soha nem láttak nemzetbiztonsági tiszteket, nemzetbiztonsági szakszolgálatban vagy más nemzetbiztonsági szolgálatban tevékenykedő hivatásos állományú tagokat , és semmilyen más állam i szervhez fűződő kapcsolat sem áll fenn, akkor mit vizsgál a parlamenti bizottság? A magánszféra tevékenységét? Akkor fennállnak azok a szabályok, amelyek alapján a hatóságoknak el kell járniuk olyan magánszervezetekkel szemben, amelyek bűncselekményeket követnek el, és jogellenesen megfigyelnek másokat. Ez is mutatja, hogy mennyire megalapozatlan az előterjesztés, amelynek megalapozatlansága egyébként szinte abból is kitűnik - és Keleti György képviselőtársam nem a médiát hiányolta, hanem csak az ügy font osságára kívánta felhívni a figyelmet , hogy milyen kevesen is vannak jelen, mennyire elengedték az előterjesztő kezét képviselőtársai, azok, akik szinte egyöntetűen tapsolnak, ha elhangzik egyegy fideszes politikus, netán a miniszterelnök úr neve. Most itt hagyták egyedül. Vajon miért? (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Két percre megadom a szót Hende Csaba igazságügyi minisztériumi politikai államtitkárnak. DR. HENDE CSABA igazságügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Ti sztelt Ház! Valóban csodálattal kell adóznom Wiener képviselő kombinatív készségének, aki pillanatok alatt olyan nem létező összefüggéseket állított fel az én szavaimból kiindulva, hogy az valóban bámulatos. Egy probléma van az általa elmondottakkal: én a "bűncselekmény" kifejezést nem használtam. A "bűn" a magyar nyelv általánosan elfogadott értelmezése szerint a jogsértés szinonimája, annak egy erkölcsileg is színezett válfaja. Semmi köze a bűncselekményhez, a büntetőeljáráshoz, és így legfőképpen semmi k öze nincs az ügyészséghez, pláne nem a katonai ügyészséghez. Csupán ezt kívántam elmondani, köszönöm. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Két percre megadom a szót Wiener Györgynek, az MSZP képviselőjének. DR. WIENER GYÖRGY (MSZP) : Személyes érintettség okán szó lok. Valóban, a politikai államtitkár úr nem használt a bűncselekmény, bűntett, vétség vagy más, a büntetőjog kategóriáiba tartozó fogalmakat, azonban teljesen egyértelmű, hogy a törvénytelen megfigyelés elrendelése - függetlenül attól, hogy bűnnek vagy bű ncselekménynek nevezem - nemcsak etikai, hanem büntetőjogi kategória is, és ezzel azok is tisztában vannak, akik nem jogvégzettek. Gondolom, valamennyi jelen lévő, más szakmabeliek is pontosan ismerik ennek a kategóriának a tartalmát. Nem kell különösebb k ombinatív készség mindehhez. (Taps az MSZP soraiban.)